Őszintén szólva, amikor az előzeteseket néztem erről a filmről és elolvastam dióhéjban a sztoriját, féltem tőle, hogy irdatlan nagy bukás lesz. De Tarantino, mint sokszor, most is hozta, amit elvárunk tőle. Nem a kedvenc filmem tőle. A film műfaja részemről meghatározhatatlan. Kicsit olyan mintha összegyúrtuk volna a Részeges karatemestert és a Resident Evilt. Poénos, leegyszerűsített történet, de mégis nyiszitelős-darabolós. Tarantinotól persze megszoktuk a vért, de ezt a filmet látva számomra egy kicsit már sok volt, pedig engem nem zavar abszolút a filmvásznon, de a film nézése közben elgondolkodtam rajta, hogy a 70-80-as évekbe készült háborús filmekbe lévő vért 2 darab 70 grammos sűrített paradicsomkonzervből kihozták. Nem 20-30 embert gyilkoltak le, hanem több százat/ezret ennyi vérrel és abba is tudtunk szörnyülködni.
A film főhőse Beatrix (Uma Thurman) egy merénylőosztag tagja, aki részben ki akar szállni (terhesség, házasság). Ezt a vezetője nem igazán szeretné, ezért az esküvője napján megpróbálja megölni. Először félholtra verik, majd fejbe lövik. És a csavar most jön, túléli és 4 év kóma után visszatér és bosszút át. Nem tudom, hogy ez biológiailag hogyan kivitelezhető, de a Gesta Csokidudáum-ba majd utána nézek. Esélyes feltöltötték a fejének hiányzó részét jó sok "csokival". Azért annyira nem akadtam fenn rajta, mint Leia űrsétáján az SW8-ban.
Szóval amikor felébred Beatrix a kómából, először az ápolóját ixeli le, mert testét szexuális segédeszközként árulta, illetve az aktuális "kliensét". Ezután kezd csak bele kiiktatni a fél alvilágot. Egy híres kardkészítő kardjával indul neki a vérengzésnek és először O-Ren Ishii-t (Lucy Liu), a tokiói alvilág vegyes vágott származású vezérét és privát zsoldosait mészárolja le, majd Vernita Green következik, akit egy tisztességes bökővel freskóként szögez falhoz. Tovább nem akarok spoilerezni azoknak, akik még nem látták, nagyjából az abszurd cselekményt ez is bemutatja. A film a Ponyvaregény-szerűen kesze-kusza szálakból indul és a végén egy egésszé áll össze, de annak szintjét még meg se karcolja. A végén Bill (David Carradine), a főgonosz elmélkedése kiválóan elhelyezett, amivel felkelti az érdeklődését a nézőnek a második rész megtekintésére. Hozzáteszem, hogy szerintem David Carradine játszotta a legjobbat a filmben és ahogy olvasgattam, ezzel sokan mások is egyetértenek.
A film erőssége a kiválóan megkomponált harcjelenetek. A legnagyobb gyengéje szerintem, hogy hiányoznak a Tarantinotól megszokott elnyújtott monológok, dialógok. Hol van már, amikor S. L. Jackson Ezékiel könyvéből idézett, mielőtt akcióba lendült? Nekem ezek hiányoznak mindenképp ebből a filmből. A zenéje sem hagyott bennem olyan nyomot, mint a többi Tarantino filmben. Szerintem itt ennek egy cseppet mellényúltak.
Ettől függetlenül a maga nemében úttörőnek tartom, szóval nézzétek meg mindenképp, de csodát nem feltétlen kell várni tőle.
Olvass róla a mafabon is: klikk!
