Azt hiszem az előző pár posztból világosan kiderült, hogy szeretem a krimiket. a Jó fajtát, sorozatban, könyvben, filmben. Így hát nem csoda, hogy Agatha Christie klasszikusa felkeltette a figyelmem - az összeválogatott sztár gárdáról már nem is beszélve, akik részt vettek ennek a filmnek a kivitelezésében. Tehát minden adott volt a sikersztorihoz - szerintem a varázslat mégis elmaradt.
Először röviden a szerintem majdnem mindenki által jól ismert történet: az Európát átszelő vonaton rejtélyes gyilkosság történik. Tizenhárom idegen reked összezárva a vonaton egy lavinának köszönhetően Mindenki gyanús. Szerencsére a híres detektív, Hercule Poirot is a vonaton van, ő az egyetlen férfi, aki megoldhatja a rejtélyt, versenyt futva az idővel, mielőtt a gyilkos újra lecsap. Ha olvastad a könyvet vagy láttad már filmen, a történetben semmi váratlan nem lesz és talán ez az egyik olyan, amivel lehet hogy hű az eredeti sztorihoz, de megöli az egész filmet. Főleg azoknak, akik már olvasták vagy látták az elődöt. Amikor percről percre tudod, hogy mi fog történni, az úgy nem az igazi. Kellet volna bele egy 2-3 perces meglepetés, vagy örömjáték a színészeknek, vagy bármi olyan, ami egy "kis sót visz a levesbe" (ahogy a Quenn is megmondta: só mászt gó on, mindenhol csak a só), ami a sikersztorit kicsit más aspektusba helyezi vagy meglepit okoz azoknak, akik ismerik a sztorit. Amikor az ember például Trónok harcát nézi meg sorozatban, akkor is van benne valami, ami miatt az is megnézi, aki már olvasta. Vagy vannak a vérmesebb rajongók, mint például én, akik olvasás után megnézik angolul majd szinkronosan is a biztonság kedvéért. Nos ennél a filmnél semmi olyan nincs, ami azokat pluszba lekötné, ami a sztorin felül lenne.
Ami szerintem újdonság a filmben, az a képi világa. Színes, szépen fényképezett. A tájakról lenyűgözőek a látvány és a vonat nagyon kötött helyszínéhez képest sokat játszanak a szögekkel és mindig igazodik a történésekhez. A zene, amit hozzá komponáltak szintén minőségi. Egy pillanatra sem hagyja a nézőt, hogy ne érezzen valamit. Feszültséget, örömet, izgalmat vagy ehhez hasonlót. Ez passzol a krimi hangulatvilágához. Az egész egy óramű pontosságával van megtervezve és összerakva. Talán ettől lesz az egész kicsit steril. Minden klappol, de aztán valahogy mégsem. És erről nem is a színészek tehetnek.
Híres, neves és mindenek előtt igazán jó színészek adták nevüket a produkcióhoz: Kenneth Branagh, Johnny Depp, Judi Dench, Tom Bateman, Penelopé Cruz, Michelle Pfeiffer csak hogy a nagyobbakat említsem. Mindenki jól hozza a ráosztott szerepét. Az együttes jelenetek is viszonylag jól működnek. A műfaji sajátságokat is hozzák. Az egésznek az összehatása mégis baromira brit. Ami csak azért nem jó, mert Poirot belgább már nem is lehetne, amit ebben a filmben az akcentusán kívül kevés dolog jelöl. (Legalább enne belga csokit, de lehet a brit tudósok kitalálnának ennél jobbat is...) Nehéz elvonatkoztatni a karaktert a már jól ismert filmek sorától, ahol is Poirot kinézete és megformálása eléggé egybevágó volt. Kövezzetek meg, nevezzetek vaskalaposnak, de nekem ettől komoly hiányérzetem támadt a filmmel kapcsolatban.
Szummázva: a film nem csak jó akart lenni, hanem tökéletes. És szerintem pont ez is lett a veszte. A hozzávalók jó minőségűek voltak, a recept is stimmelt. Valami mégis hiányzott, hogy elvarázsoljon, mint nézőt. Ha egy jól bevált krimi klasszikust keresel ami egy este erejéig szórakoztat, azért bátran ajánlom. Csalódni nem fogsz benne, de ha a kedvenc filmedről kérdeznek, kétlem, hogy a TOP 5-ben lenne, pedig a nagy előd a maga idejében biztos sokaknál volt nyerő helyen a filmes listákon. Nálam biztos nem. 5-ből 4 csokiduda.
Olvass róla a mafabon is: klikk!
