Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Összefüggések, amikre eddig nem gondoltál!

Csokiduda Blogja

  • 5 dolog, amit megtanulhattunk rajzfilmekből

    Gyereknapi vendégírás a Kultúregyszarvútól

    2018. május 27. - csokiduda

    így Gyereknap alkalmából úgy döntöttem, hogy nagy belső utazásra indulok. Mélyen magamba tekintek és amint megtaláltam a bennem élő gyermeket, együttesen konzíliumot ülve megvitatjuk, hogy mik is azok a dolgok, amiket a rajzfilmek tanítottak nekem. Vagy legalább is hozzátettek a személyiségem épüléséhez valamilyen módon. Mesék tanulságai, tanulságos mesék. A lista nem teljes körű, abszolút bővíthető. A felsorolás sorrendje tetszőleges jellegű, senki se keresse a magasabb összefüggéseket.

    Micimackó - minden mentális problémával küzdő lény barátokra találhat, avagy az elfogadás a kulcs!

    Ha jobban belegondolunk, Zsebibaba a csonka családban felnövő gyermek apakép nélkül. Édesanyja, Kanga a gyermekét egyedül nevelő anya. Tigris iskolapéldája a figyelemhiányos hiperaktivitási zavarnak, melyet folytonos ugrándozásával ábrázolnak, Malacka szorongásáról nem is beszélve. Füles, a szürke csacsi, aki mindig szomorkás, jól példázza a depresszió általános tüneteit. Bár Micimackó igyekszik mindenkivel jó kapcsolatot ápolni és segítőkész, ő sem tökéletes. Függőségben szenved, a méztől függ. Aztán ott van Róbert Gida, a magányos, visszahúzódó kisfiú, aki kitalálta ezt a saját kis képzeletbeli világot. És hogy mi a tanulság? A. A. Milne regénye alapvetően megtanít minket arra, hogy fogadjunk el másokat úgy, ahogy vannak. Szeressük őket, hisz mi sem vagyunk tökéletesek. Senki sem az. Ez az elfogadás.

    mese_tanulsag_micimacko_csokiduda.jpg

    Oroszlánkirály - a halál az életünk körforgásának része!

    Filmvásznon ez az első olyan halállal kapcsolatos filmélményem, ami komolyabb nyomokat hagyott bennem gyerekként. Ennek az alkotás sok egyéb más mondandója is van, amit hatással van az emberre én talán mégis ezt emelném ki. A mesefilm egyik fontos motívuma a halál és annak feldolgozása. Ahogy Szimba megküzd a bűntudattal, a gyásszal, majd a körforgás szellemében végül apja nyomdokaiba lép. Vagy akár egy másik jelenet, ahol az egzisztenciális szorongás feloldása egy gyermekben a téma. Szimba felteszi a kérdést, hogy Akkor mindig együtt maradunk, ugye?”, apja válasza a csillagokról megteremti a gyermekben a benne tovább élő apa képét, ez ennek a problémának a klasszikus pszichológiai feloldása.  Azt hiszem kevés olyan ember van, akinek ne gyűlne Mufasza halálát látván könny a szemében - klasszikus mese, kicsinek és nagynak is!

    mese_tanulsag_oroszlankiraly_csokiduda.jpg

    A szépség és a szörnyeteg - nem a külső, hanem a belső értékek a fontosak!

    Ez az egyik legnépszerűbb egész estés Disney rajzfilm, ami a 90-es években a mozikba, majd a családi otthonokba került. Főszereplője egy olvasott, értelmiségi lány erős akarattal, aki egy szörnyeteg csapdájába kerül, ám egy kis idő elteltével felfedezi annak pozitív személyiségét, az ijesztő zord külső mögött. Ez a tanulság nem csak a párválasztásra igaz szerintem az életünkben, hanem úgy összességében az emberi kapcsolatainkra. Mindig érdemes a nem mindig oly tetszetős külső mögé nézni, hiszen ettől még igen értékes személyeket rejthet az!

    mese_tanulsag_szepseg_es_szornyeteg_csokiduda.jpg

    Fel! - sose késő valóra váltani az álmaidat!

    A történetben egy öregúr életét látjuk röviden, aki felesége halála után már nem leli az örömöt. Végül úgy dönt, hogy világgá megy, mint ahogy azt párjával tervezték, ekkor kapcsolódik be egy cserkészfiú potyautas képében a történetben. A mese az ő barátságukról szól, arról hogy még nyugdíjasként sem késő nekivágni a nagy kalandnak, hogy kiteljesítsük az életünket! A kapcsolatok fontossága, a kötődés és a társas interakciók - ezeket hangsúlyozza a pozitív pszichológia irányzata. Ennek egyik központi törekvése az életünknek értelmet adó célok keresése, a jövőkép, és a megvalósításra irányuló aktivitás ösztönzése. Mindenki, kalandra fel!

    mese_tanulsag_fel_csokiduda.jpg

    Agymanók - ne félj az érzelmeidtől!

    Egy tíz év körüli Riley nevű kislány San Franciscóba költözik családjával, mert apukája ott fog dolgozni. A kislánynak el kell hagynia addig megszokott környezetét és ez a történés kizökkenti érzelmi egyensúlyából. Ennek a "felborulásnak" lehetünk a tanúi a kislány fejében, ahol Derű, Bánat, Harag, Majré és Undor átveszik az irányítást. Ők mind a "fejhadiszálláson", egy vezérlőpult mögött dolgoznak azon, hogy átvezessék a kislányt a mindennapok kihívásain. Ez felnőtt fejjel is igen tanulságos történet az ember belső működéséről és az önismeret fontosságára is felhívja a figyelmet! Az érzelmek és azoknak a váltakozása természetes -  hát ne is féljünk megélni ezeket!

    mese_tanulsag_agymanok_csokiduda.jpg

     

    A bejegyzés trackback címe:

    https://csokiduda.blog.hu/api/trackback/id/tr9314005916

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    A nép fia 2018.05.30. 15:38:03

    A Dragon Ball a legtanulságosabb mese.

    Son Goku megtanította, hogy kitartással mindig eléred a célod.
    Krilin megtanította, hogy a barátainkért áldozatokat kell hozni.
    Vegita megtanította, hogyan hagyjuk magunk mögött a büszkeségünk a jóért.
    Son Gohan megtanította, hogy bármilyen nagy is az erőd, tanulni mindig kell.
    Ifjú Sátán megmutatta, hogy bárki meg tud változni.

    ...és Chi Chi bebizonyította, hogy a világ legerősebb férfija is fél a feleségétől.... :D
  • süti beállítások módosítása