Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Összefüggések, amikre eddig nem gondoltál!

Csokiduda Blogja

  • Ádám és Éva, az ősbölöncpöckölők CE (Christmas Edition)

    2017. december 24. - csokiduda

    Ma egy rendhagyó számmal jelentkezek, mivel 2 napja nem voltam túlságosan tudatomnál és evégett megcsúszott kissé a blog ügylet. 

    Szóval a mai napon ünnepli névnapját a paradicsomi párunk. Nyilván nem véletlen, na de gondolkodjunk kicsit ne a bibliai szálon, hanem hogy mi történhetett igazából. Szóval ugye a fontos 4 elem, amit ismerünk a paradicsomi léttel kapcsolatban: Éva, Ádám, az alma és a kígyó. Éva ugye igazából az almára vágyott ,egyesek szerint vegetáriánus volt. Ádám a kígyót akarta megsütni, mint a legtöbb férfi húsra vágyott. Egy megoldási lehetőség volt szűkös forrásaik végett, hogy eldöntsék a kérdést: a bölöncpöckölés. Mivel papírjuk nem volt ott a Paradicsomban, viszont bölöncük egész biztos, hogy emiatt rengeteg. Nyilván fogadtak is, hogy annak az étkezési vágyait teljesítik, aki megnyeri az első bölöncpöcköckölő kupát, amin csak ketten indultak. Az első szettet Ádám nyerte 6:1-re, de ekkor bekavart a kígyó. A második szett előtt megharapta Ádámot ott, ahol a legjobban fájt neki. Igen-igen a mutató ujján. A kígyó tette persze érthető, mert nyilván nem szeretett volna kígyósteak lenni. Így Ádám nem tudott már pontosan bölöncöt pöckölni és sima 0:6, 0:6-tal elbukta a második két szettet és így végül az almát ette meg az első emberpár. Az Úr emiatt kiűzette őket a paradicsomból és miután kiveszekedték magukat a Földön, Éva hogy jóvá tegye bűneit, kirakta a nagy melleit és Ádám elé tárta. Ádám persze a második kedvenc hobbiját egyből elkezdte űzni, az úgynevezett Töff-Töfföt. Persze egy jó 1-2 óra után elunta és felkiáltott újra, hogy bölöncre fel! Ez volt a bolygó történetének első bölöncpöckölő mérkőzése. 

     adam_es_eva_csokiduda.jpg

    Eme nemes napon ünnepli a keresztény világ Jézus születését is. A 21. században ez gyakran már feledésbe merül és egyszerűen Karácsony néven fut a történet. De mi is történt 2017 évvel ezelőtt eme napon? A születés pillanatára megérkeztek a három királyok és az eltitkolt negyedik. Valamiért a negyedik király, aki Kínából érkezett kimaradt a történetből. Ő tőle is kapott a Kisjézus ajándékot, mégpedig a egy spanyol kertészt, Hesszuszt. A Karácsonyfaállítás az ő tetteiről lett híres. Mivel ő volt a kertész, szerzett egy príma fenyőfát, ami nem volt egyszerű azon a sivatagos éghajlaton. De arra már ő sem gondolt, hogy nem a legjobb ötlet a karácsonyfára gyertyákat aggatni és felgyújtotta vele az egész pajtát. Később ez ihlette meg a csipkebokor jelenetet is, illetve ez inspirálta később a keresztény világot, hogy megemlékezzenek Jézusra. Egyesek úgy tartják, hogy hívők kisebb radikális csoportja minden évben rituálisan beltérben fákat éget és ezután a baleseti sebészeten tartják éves konklávéjukat. Működésük teljes titokban zajlik, a hírekben általában csak karácsonyfa tüzeseknek emlegetik őket. Hesszusz nyilván kimaradt a Bibliából, mert túl szerencsétlen volt, meg a kínai király is, aki őt hozta ajándék gyanánt. A Dogma című film óta tudjuk, hogy a 13. apostol is kimaradt, mert néger volt és nem illett bele az idilli sztoriba. 

     xmas-tree-72dpi.jpg

    Boldog névnapot az Ádámoknak és Éváknak! Buja, tűzmentes karácsonyt Mindenkinek!

    A bejegyzés trackback címe:

    https://csokiduda.blog.hu/api/trackback/id/tr6213522401

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Nincsenek hozzászólások.