Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Összefüggések, amikre eddig nem gondoltál!

Csokiduda Blogja

  • Kamillázás, szemre de leginkább agyra!

    2017. december 28. - csokiduda

    Már a régi orvoslásból ismerhetjük a kamillázás kifejezést, de nyilván itt most nem erről lesz szó. Amikor valaki kissé megrökönyödik, azt hívjuk kamillázásnak. No de fejtsük meg, hogy honnan is ered ez a kifejezés. Amit szájhagyomány útján megtudtam, az egy fehérgyarmati alkesz lány történetéből fakad, aki nem vetette meg a kannás bort (amit Véres Etelka, lásd előző bejegyzésekben, non-stopjában vásárolt rendszeresen). Kamilla a helyi kocsmában dolgozott mint kocsmárosnő, egyesek szerint munkában sem vetette meg az italt, vagy ahogy kis hazánkba szokták mondani, szerette a szeszt. Ennél szebben kifejezni az alkoholistát talán nem is lehet.

    kamilla.jpg

    No de Kamilla, aki 20-as évei derekán járt, alapvetően gyönyörű szép volt és az alkohol rendszeresen pirospozsgásra is festette az arcát. Nem véletlen volt a falu apraja és nagyja körében is ilyen népszerű. A mi Kamillánknak viszont a kannástól volt egy nem túl romantikus bélműködése, ami a vendégek körében már megszokott volt. No de arra nem gondolt senki, hogy Kamilla megkockáztatja a babsalátát, a bablevest és a babpörköltet (Bud Spencer filmekből ismert hagymás bab) is egy napon, majd ezt lefojtja egy 2 liter "Csaba gyöke" flakonos fehérrel. Másnap munkában meg is jegyezték többen, hogy lehet rohad az aznapi menü, ami nem mellesleg 2 hetes romlott joghurtból készült raguleves volt. Később rájöttek, hogy nem az étellel van ekkora baj, de ehhez az kellett, hogy Kamilla egy irtózatosat rottyantson megfelelő hangeffektekkel kísérve. Ekkor az egész kocsma ledöbbent, Kamillára szegezték a tekintetük. Nagyjából 5 perc néma csend után Butykos Ferkó szólalt meg először: "No! Ne Kamillázzatok már, ő is csak egy ember, vagy valami olyasmi!" Innentől kezdve kezdték el használni a helyiek a "kamilláz" kifejezést, ami egy női izmos puki utáni megrökönyödésre szolgált. Később elterjedt az ország többi pontjára is, de már csak a megrökönyödés szinonimájaként.

    Boldog névnapot minden Kamillának!

    A bejegyzés trackback címe:

    https://csokiduda.blog.hu/api/trackback/id/tr6813530121

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Nincsenek hozzászólások.