Főhősünkről, Dugovics Tituszról először 1456-os nándorfehérvári diadal alkalmával hallunk. Több mint érdekes, hogy több itáliai írót, költőt megihletett, de a magyar történetírók először 1824-ben említik közel sem hiteles források alapján. Vitatott, hogy létező személy volt-e egyáltalán, vagy csak a barokk és a romantika agyszüleménye, mert épp kellett egy korabeli legenda, ami kellőképp extra harci kedvvel látja el a keresztény liga csapatait. De óriási szerencse, hogy ma Csokiduda eloszlatja a homályt, ami ezt a legendás személyt körüllengi.
Szokatlanul hosszú kutatómunkám (5 perc) következményeképp minden fontos információt meg tudok osztani veletek a témába. Anno valamikor 1420 körül látta meg a napvilágot Titusz egy szerb lótenyésztő és egy magyar asszony gyermekeként. Ezért is volt olyan jó viszonyba a törökkel, hogy az ominózus pillanatba átkarolja a lófarkas janicsárt. A forrásokból nem derül ki, hogy csak haverkodni akart vele és megbotlott egy téglába vagy tényleg le akarta rántani a mélybe a török kollégáját.
Szóval Tituszkát már fiatal korában vonzotta a szabadesés, kedvenc játéka az volt, hogy apja lovairól vágtába leugrált. Később már 10-15 éves kora között növelte a tétet és magas fák ágairól ugrándozott, először szénakazlakba, majd simán a földre.
Tudását kamatoztatva később várfalugró tanfolyamokat tartott kezdő szabadeső vitézeknek. Nagy szükség volt rá akkoriban, amikor nőttön-nőtt a török fenyegetettség. 30 éves kora táján, elkezdett dolgozni egy kezdetleges ejtőernyő modellen, de a pápai szabadalmi hivatal nem engedélyezte a tömeggyártást.
Élete és halála is arról szólt, hogy átadja tudását és példaértékűen éljen. Nagy pillanata az 1456-ban következett el, amikor a török ostrom alá vette Nándorfehérvárt. A török először a kisebb bástyákat rohamozta, de a török zászlót kitűzni szándékozó janicsárokat Titusz rendszeresen a mélybe rántotta. II. Mehmed ekkor ördögi tervet eszelt ki, miszerint egy magasabb bástyát kezdenek el rohamozni, hogy Titusz egész biztos ne élje túl a következő török mélybe rántását. Dugovics vitéz elvtárs be is kapta vesztére a horgot és a vár legnagyobb bástyájáról is megcsinálta a mélyberántós-duplarittberger-sárkányfarokcsapást, amivel a zászlót vivő törököt a mélye is rántotta. Ezzel a várat megmentette, de ez egyben saját életébe került.
Boldog névnapot kívánok minden Titusznak!
Szeretném mindenki figyelmét felhívni arra, hogy a blog követhető a facebookon és az instagramon is:
