Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Összefüggések, amikre eddig nem gondoltál!

Csokiduda Blogja

  • Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet

    2018. január 05. - csokiduda

    Sok Star Wars rajongó már megkövezett valószínű az SW8 kritikám után, de most talán nem fognak. Szerintem a Birodalom visszavág óta a legélvezhetőbb Star Wars film. 

    A Zsivány Egyes egy igazi, jól sikerült kalandfilm, fordulatokkal, minimális drámával, szerethető karakterekkel. A közös cél a szokásos: a Birodalomnak odapörkölni. Ami maga nemében újítás a sorozattal szemben, hogy nincsenek jedik. Helyette kapunk egy vak szerzetest, aki azért igen jóban van az erővel. Ami a sztori végcélja, hogy megszerezzék a Halálcsillag tervrajzát, amit végül sikerül is. (Az első trilógiában nyilván ez alapján dolgozik Luke Skywalker, amikor elrendezi a Halálcsillagot). Amikor a Disney megvásárolta a Lucasartsot, azt vártam, hogy ez a félig George Lucas félig Disney kooprodukció majd egy ritka elcseszett rész lett, de erre rácáfoltak. Már a trailerekből kiderült anno, hogy érdemes lesz mozijegyet venni és nem azt várni, hogy majd kijön "monitoron".

    rogue-one-feltem.jpg

    A többi főhősünk is jó választás volt, szerethető karakterek, akiknek lehet drukkolni, például Galen (Meds Mikkelsen) és Jyn (Felicity Jones). Igen jól bele tudták maguk élni a szerepbe és mivel nem jedik meg nem Han Solo-k, könnyen megkedveli az ember őket. Egy új pikantériát adott szerintem a sorozatnak a "jedinélküliség". 

    star-wars-rogue-penis.jpg

    Van benne egy minimális szerelmi szál is a nők kedvéért, ami nem rontja el a filmet. Mondjuk egyszer megnézném, ahogy nem az emberi lények smaciznak benne, hanem mondjuk Jabba és Chewbakka. Félő, hogy ez a nász sosem jön létre. Ami viszont újfent csak egy komoly pozitívum, hogy nem az alap sztori nyitott szálait akarja csak elvarrni, hanem több kaput hagy nyitva egy esetleges folytatáshoz. 

    A látványvilág inkább a régi trilógia rajongóinak kedvez, de felveszi a versenyt azért a 21. századi technológiával feljavíta. A csatajelenetek (főleg a végén) elképesztően jók és izgalmasak. Aki olvasta már kritikáim, az tudja, hogy ilyet sem írok túl sűrűn. Látszik a filmen nagyon, hogy miután a Disney megvette a Lucasartsot, még ráköltött pár milliócskát és triplájára emelte az eredetileg tervezett vizuális effektek számát. 

    birodalmi_tepegeto.jpg

    Némi humort még elbírt volna, de legalább, ami van poén, az minőségi. 

    Egyetlen egy hibát tudok felróni a készítőknek. Az pedig az, hogy egy könnyed 15-20 percet ki lehetett volna vágni belőle. Itt-ott leül a film lendülete kicsit, de soha rosszabbat. Csak ajánlani tudom - még azoknak is, akik nem elvakult Star Wars fanok. 

    Értékelés:

    5_from_5.png

    A bejegyzés trackback címe:

    https://csokiduda.blog.hu/api/trackback/id/tr1613551773

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Nincsenek hozzászólások.
  • süti beállítások módosítása