Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Összefüggések, amikre eddig nem gondoltál!

Csokiduda Blogja

  • I. Marcell, szent vagy nem szent? Ez itt a kérdés!

    2018. január 09. - csokiduda

    I. Marcell (latinul Marcellus) 255-ben született barbár szülőktől, akik a római birodalomban kerestek menedéket. Szülei és rokonai igen gyakran pöcköltek bölöncöt, de Marcellka már gyerekként megvetette valamiért ezt a világi sportot. Nem csoda, hogy 308-ban amikor pápává választották, akkor betiltotta a hívőknek, pedig mindenki tudta, hogy még maga Jézus is űzte. De ne rohanjunk ennyire előre, mert főhősünk gyerekkora nagyban meghatározta későbbi  gondolkodását és intézkedéseit. 

    szent_marcell_vizjel.jpg

    Szóval Marcellka barbár szülei, mielőtt elhagyták volna Germániát, elvesztették az összes vagyonuk bölöncpöckölésen a vizigótokkal szemben (egyesek ezt népvándorlásnak hívják). Lehet ez volt Marcell később intézkedéseinek oka, de ez nem bizonyított. Ezután átköltöztek Itáliába, közel Rómához, ahol a szülei újfent eljátszották a vagyont. Azonban sokan mégis azt gyanítják, hogy nem ezek az eredendő okok, hanem az, hogy főhősünk szülei szereztek egy kis kakaót, amit tejbe feloldva Marcellka nagyon szeretett és amikor a testvérei gyakorolták a bölöncpöckölést, egy óriási betyárkörte a kakaós tejébe landolt. Ekkor fogadta meg Marci, hogyha egyszer uraság lesz, akkor betiltja. Sajnos nem érezte át az izgalmakat, mert legkisebb fiú volt és őt mindig kiközösítették a játékból. 

    marcelus_vizjel.jpg

    16. életévét betöltve megszökött otthonról és szerzetesnek állt. Mivel tűzzel-vassal küzdött az egyház által akkor már mérsékelten elítélt bölöncpöckölés ellen, pályája gyorsan ívelt felfelé. 300-ban püspöki rangra emelkedett majd 308-ban megválasztották pápának. Vérzivataros évtized volt ez a keresztényeknek, mert Diocletianus császár üldözte a keresztények és szerette volna visszaállítani a régi istenek dicsfényét. Marcell kérész életű pályafutása alatt 2 intézkedést hozott. Az egyik az, hogy az elfogott keresztények nem tagadhatják meg a hitük és ezzel elég sok hívőt ítélt mártírhalálra, a másik pedig - amitől később egyesek a rettegett nevet aggatták rá - a bölöncpöckölés eretnekségnek való nyilvánítása. Ezen intézkedései miatt 309-ben le is mondatták, majd egyesek szerint rabszolga sorba vetették, mások szerint megölték. Nem is tudom, hogy hogyan gondolt ilyen főben járó bűnt elkövetni, minthogy betiltsa az emberiség legősibb sportját. A jedi vallás követői szerint, ezen esemény annak tulajdonítható, hogy I. Marcellt megrészegítette a hatalom és átállt a sötét oldalra, majd hosszadalmas küzdelem után, Puki Wan legyőzte. Az Elvis rajongók szerint, Elvis "elköltözése után", pont főhősünk reinkarnációja mellett vett telket. Brit tudósok pedig arra jöttek rá néhány éve, hogy ennyi logikus marhaságot se tud ám mindenki összehordani.

    monalisa_csokiduda_vizjel.jpg

    Végül szenté avatták, de hogy miért, azt azóta sem érti senki. Mind a hívők elleni vétkei, mind a nagybetűs SPORT hívei a halálát kívánták. 

     

    Ne feledd: Oszd meg! És duhajkodj!

     

    Boldog névnapot a Marcelleknek!

     

    Szeretném mindenki figyelmét felhívni arra, hogy a blog követhető a facebookon és az instagramon is:

     

    https://www.facebook.com/csokiduda.blogja/

     

    https://www.instagram.com/csokiduda.official/

    A bejegyzés trackback címe:

    https://csokiduda.blog.hu/api/trackback/id/tr8713559863

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Nincsenek hozzászólások.
  • süti beállítások módosítása