Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Összefüggések, amikre eddig nem gondoltál!

Csokiduda Blogja

  • Melánia, itt a piros, hol a fekete

    2018. január 10. - csokiduda

    A Melánia név eredete még a görögökig nyúlik vissza, jelentése fekete. Nyilván ez magyarázhatja azt is, hogy Donald Trump, miért egy egykori szupermodellt vett feleségül. Valószínűleg már gyerekkorában, a keresztelőn látták, hogy nem Albert Einstein után kéne a gyermeket elnevezni. Főleg azért nem, mert nem pénisze volt, de az elméje is némi sötétséget tükrözött már csecsemőként (a feketéből kiindulva). Rossz  nyelvek szerint már a bébiételt sem akarta befogadni, mert túlsúlyosnak képzelte magát. 

    first_lady_1_vizjel.jpg

    Szóval a kis Melánia, amikor Fehérház-látogatáson volt gyermekkorában, már akkor tudta, hogy az ide vezető úthoz, nem az intelligenciáját kell palléroznia. De az életcélja már megvolt 4 évesen. Ez kissé mondjuk cáfolja a "feketeségét". Tanulmányai gyorsan elröppentek, főleg az egyetem, mert félbehagyta építészmérnöki tanulmányait, a modellszakma miatt. Európában modellkedett elsőként, majd New Yorkba költözött és ott folytatja karrierjét. 1996-ban találkozott a jelenlegi amerikai elnökkel és rövid idő után már egybe is kelt a modell hölgy és az ingatlanmágnás. Egész biztos, hogy nagy volt a szerelem és a hölgyet se a 24 év korkülönbség, se a a több milliárd dollár eltérés a bankszámláik között nem zavarta. 

    first_lady_2_vizjel_1.jpg

    Az ekkor 34 éves jugoszláv származású Trumpné még nem sejtette, hogy nagy álma valóra fog válni. TV show-kban szerepelt, ahol jótékonysági céllal az egyik hobbiját, a pilates-t népszerűsítette. Elmondása szerint két "fiúról" gondoskodik; egy nála 24 évvel idősebbről és egy kisgyerekről. (A férjét érdekes, hogy nem férfinek aposztrofálja, pedig nála vannak az amerikai atombomba indítókulcsok, az a durva - mármint Trumpnál). 

    donald_melania_vizjel.jpg

    Legnagyobb kritikáit eddig a nem megfelelő öltözéke miatt kapta, főleg amikor a texasi árvíznél megjelent fullos szerkóba, belőtt séróval. Abszolút hihető volt az együttérzése a kígyóbőr cipőjében és a több százezres ruháiban. A bulvármédia gyakori sztárja, korábbi aktképeivel és behazudott egyetemi diplomájával gyakran csámcsog rajta az amerikai média. Nem tudom, hogy a First Lady miért nem tudott venni egy diplomát, mint a magyar politikustársai, de tény, hogy róla is nehezen hinnénk el, hogy van ennyi sütnivalója. 

    Boldog névnapot minden Melániának!

    Ne feledd! Oszd meg! És duhajkodj!

    Szeretném mindenki figyelmét felhívni arra, hogy a blog követhető a facebookon és az instagramon is:

    https://www.facebook.com/csokiduda.blogja/

    https://www.instagram.com/csokiduda.official/

    A bejegyzés trackback címe:

    https://csokiduda.blog.hu/api/trackback/id/tr6713563139

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Nincsenek hozzászólások.