A mai napra Csapody Verát választottam. A Vera a Veronika egy névváltozata illetve beceneve. Úgyhogy semmi lázongás! Szóval a név görög eredetű, jelentése: győzelmet hozó. Térjünk is rá, a rövid felvezetés után, Csapody Verára, aki állami díjas botanikus volt. Ismerve azt, hogy abban az érában nem könnyen osztogatták az ilyen plecsniket, valószínű nemzetünk egy elfeledett nagyjáról van szó. De hogy hogyan is jutott el eddig, arról most olvashattok egy valósághoz minimálisan köthető irományt szokás szerint.
Szóval Veránk 1890-ben látta meg a napvilágot (nappal, nem úgy mint Simon Bolivár, az első Che Guevara, aki ugye mint már kiderült éjjel látta meg a Napot) viszonylag idillikus környezetben nőtt fel. Az apja szemorvos és egyetemi tanár volt, dőlt a lé rendesen. Nem csoda, hogy a kis Verácskának nem volt gondja például a ganajlapátolással vagy az állatok etetésével és koncentrálhatott már gyermekkorában nagy művére, a botanikára. A hétvégi napokon mindig kint játszott a mezőn. Egyes források szerint már gyermekkorában növényekből font magának koronát, illetve az egész iskolában neki volt a legnagyobb préselt növénygyűjteménye. Nem csoda, hogy felnőttként az útja erre a pályára vezetett.
Tanulmányairól sokat nem tudunk, de az bizonyos, hogy 1908-ban érettségizett (természetesen jeles biológiával) és utána a Pázmány Péter Tudományegyetem matek-fizika szakára vették fel. Egyesek szerint elírás történt, mert már akkor látszott, hogy a biológia az erőssége. Ettől függetlenül elvégezte az egyetemet, ahol elsőként a nők közül, ő szerzett diplomát. És itt érdemes előtte leborulni fél percre.
Ezután 1950-ig szunnyadt tehetsége (32 évig matekot és fizikát tanított több iskolában), de 1950-ben eljött a nagy lehetősége. A kommunizmusban történő átszervezések következtében a Természettudományi Múzeum Növénytárának vezetője lett. (Matek-fizika szakos tanárként, hogy hogyan azt senki sem tudja, csak aki kinevezte, de végül neki lett igaza. Hogy a kinevező zseni volt vagy komcsi, ezt mindenki döntse el maga.)
És a történetben itt következik az a csavar, ami miatt őt választottam. A növénytári munka során öntudatra ébredt mint a Skynet és elkezdett növények után kutatni, lerajzolni, lefesteni őket. Viszont a II. világháborút megsínylette az ország növényvilága is. Nem szép látvány egy gyermekláncfű, amin átment egy T34-es, egy szétbombázott pipacsföld sem az igazi szépség, ezáltal a képei sem lettek valami csodálatosak. A Gesta Csokidudaum szerint ekkor jött el a "heuréka-bazd meg" pillanat, amikor rájött, hogy ha ezek a növények alá/mellé rak néhány csokidudát, biztosan jobban ki fognak fejlődni. És így is lett! A privát kis "veteményesében" olyan méretű Kövér porcsinok és Orvosi székfüvek (Kamilla) nőttek, hogy az ábrázolásukat szinte már senki sem tudta elrontani. Az eredménye állami díj is lett. Később felkérték arra is, hogy a magyar narancsültetvényeken végezzen némi minőségi javítást, de a világnak nem volt annyi csokidudája, hogy eredményt tudjon ebben elérni. Nyilván tudjuk, hogy a narancsnak magas napsütéses órák kellenek és azt is, hogy szépre száll a füst és csokidudára süt a nap, de annyira azért mégsem, hogy édes legyen a magyar narancs.
