Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Összefüggések, amikre eddig nem gondoltál!

Csokiduda Blogja

  • Kristóf Ágota elfeledett Kossuth-díjas írónk

    És persze egy nem létező művének elemzése is...

    2018. február 05. - csokiduda

    Kristóf Ágota 1937-ben született Csikvándon (igen, tényleg van ilyen, nekem is rá kellett gúglizni), ahonnan 9 éves korában Kőszegre költözte. Édesapját 11 éves korában (1948-ban) börtönbüntetésre ítélték (pontos adatot erről nem tudunk, de valószínű egy ÁVH-s épületre rajzolt egy csokidudát és emiatt vitték be). Családja ekkor szétszakadt és Ágota Szombathelyre került, ahol a Kanizsai Dorottya leánygimnáziumba folytatta tanulmányait. A rendszer ellen lázadó vére elkísérte életútján és 1954-ben megnősült, ez egyenesen vezetett ahhoz, hogy férjével emigráljon Svájcba. Ahogy értesültem róla, első sorban a csoki miatt ment, mert itthon akkor már nem lehetett kapni Milkát és mogyorós-mazsolás nélkül nem tudott volna létezni. 

     agota_avh_1.jpg

    Svájcban indult be írói karrierje (igaz már 14 éves korában fabrikált verseket), igaz sokáig csak az asztalfióknak írt, mert svájcban azok is tudnak olvasni. Nem csoda, hogy ott már akkor is máshogy nőtt a fű is, sőt továbbmegyek, máshogy is szívták. Viszont mivel Ágota írói vénája még csak kibontakozóban volt, ezért munkát kellett vállalnia egy óragyárban. A tévhitekkel ellentétben ott is dolgoznak az emberek. Ki kell próbálni itthon is, hátha bejön. Időközben első férjétől, akitől egy gyermeke született, elvált és gyorsan férjhez is ment újra. Ami valljuk meg bejött, hisz második házasságából 2 gyermeke született. Ha másért nem, ezért biztos megérte. 

    kristof_agota_1.jpg

    Viszont beszélnünk kell műveiről mindenképp. Művei, amik megjelentek magyarul is, a Nagy füzet, a Tegnap, Az analfabéta és a Trilógia. Az utóbbi azóta is több kiadó sikerlistáján szerepel. A Nagy füzet című művét többször vitték színpadra is. Ezzel méltán kiérdemelte a Kossuth-díjat, viszont én egy titkos társadalomkritikai írásáról szeretnék jobban beszámolni, ami eddig még nem jelent meg semmilyen kiadásban (lehet azért nem, mert fiktív). Szóval már 1948-ban, amikor édesapját letartóztatták, akkor komoly szívfájdalmat érzet a közelgő kommunizmus rémtettei miatt, hisz testközelből érezhette mindezt. Akkor még nem is sejtette, hogy az apja által életre keltett csokidadaizmus, amely az avantgardnak is a legelvontabb irányzata. Megteremtője nyilvánvalóan az apja, aki 1947-ben és 1948-ban a házfalakra örökítette meg a csokidadaizmus első alkotásait AVH-s épületekre. Nyilvánvaló abszolút, hogy a festő mondanivalója teljes mértékig túlmutat magán a csokiduda ábrázolásán, annak mögöttes mondanivalója, az alkotások elhelyezése. Természetesen az éjszaka, titkon művelt kétszemélyes kulturális ellenállását gyorsan leleplezték a hatóságok. Segítőjét, Ingridet is nyakon csípték, akit később emigrációba kényszerített a kommunista vezetés, mert a nép ellenségének nyilvánították. Lázadó vénája elkísérte nyugaton is, egyesek szerint ő festette a berlini-falra az első csokidudát láthatatlan tintával, mely 1989-ben egy november 9-edikei hajnalon megcsillant néhány másodpercre a fal körül gyülekező tömegnek és ez arra sarkallta őket, hogy az emblematikus épületet ledöntsék.

    agota_fal_1.jpg

    Kristóf Ágota persze mindezt szerette volna publikálni halála előtt, mivel Ingrid rendszerint beszámolt neki tetteiről. Kiváló kalandregény lehetett volna belőle, de a már elkészült kézirata, mely a "Csokidadaizmussal a kommunizmus ellen" címet viseli, elveszett. Rossz nyelvek szerint valamelyik nyugati állam titkosszolgálata tüntette el, valószínű a brit elhárítás - az MI 5 - állhat a dolgok mögött, mert féltek a brexit előtt már nagyon, hogy az unió ellen lázadó lakosság, telefesti Buckingham palotát csokidudákkal, ha a kézirat posztumusz kiadásra kerül. Pedig lehetett volna belőle a következő Ágota Christie (az Ágota adott, a Kristófból meg nem nehéz Christie-t csinálni) Ha egyszer a titkosítását feloldják, egész biztos, hogy vagy James Bond film fog kerekedni belőle vagy Harrison Ford Indiana Jonesként fogja megkaparintani a kéziratot egy új német szélsőjobboldali csoportosulás elől. 

    agota_buckingham_1.jpg

     

    Ne feledd: Oszd meg! És duhajkodj!


    Ezúton kívánnék boldog névnapot az Ágotáknak és az Ingrideknek!

    Szeretném mindenki figyelmét felhívni arra, hogy a blog követhető a facebookon és az instagramon is:

     

    https://www.facebook.com/csokiduda.blogja/

     

    https://www.instagram.com/csokiduda.official/

    A bejegyzés trackback címe:

    https://csokiduda.blog.hu/api/trackback/id/tr8113634804

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Nincsenek hozzászólások.
  • süti beállítások módosítása