Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Összefüggések, amikre eddig nem gondoltál!

Csokiduda Blogja

  • Tas még véletlen sem foglalt hont, történelmi tévedés

    2018. február 22. - csokiduda

    A mai nap elsődleges névnapja igaz Gerzson, de sajnos ezzel a névvel kapcsolatban egyetlen híres embert sem találtam Mózes fián kívül, akiről nagyjából semmit sem tudunk. Viszont másodlagos névnapként szerepel Tas, akivel kapcsolatban komoly történelmi tévedések vannak sok ember fejében. A Gerzsonok tiszteletére leírnám a helyes megfejtést, szokás szerint kiszínezve kicsit a történetet. 

    tas_2.jpg

    Sokféle forrás számol be arról, hogy Tas vajon ki lehetett, de az egészen biztos, hogy nem Árpád vezértársa a Honfoglaláskor. Maximum akkor lett volna ez lehetséges, ha Tas egy könnyed 80 évet eléldegélt volna vezérkedve és csatázgatva még a vérszerződés után, de inkább 100-at. Na most valljuk be ennek az esélye nagy vonalakban nulla. Az új régészeti leletek és az előkerülő írásos emlékek szerint is és a legtöbb régi szerint is Tasunk, még véletlen sem volt Árpád kortársa. Inkább unokája vagy dédunokája lehetett, amiből az utóbbi valószínűbb. Utóbbit a történészek közel egyöntetűen állítják nemzetiségtől függetlenül (tehát a magyarok is), a maradék pedig az unoka verzió mellett tette le voksát, de abba mindenki egészen biztos, hogy Tas még véletlen sem lehetett a hét vezér egyike. Az, hogy miért tanítják még a mai napig is ezt az iskolásoknak, amikor ez már 15 éve tény? Ez nagyon érdekelne.

    tas_1.JPG

    Pár oktatási minisztert visszamenőleg úgy 2000-ig kifaggatnék, hogy "pajtások, akkor ezt a baromságot, miért tanítják még az iskolásoknak?". Én értem, hogy olcsóbb hülyíteni a magyart, mint átírni néhány könyvet, egy pár szobrot áthelyezni (lásd ezen apropóból a hősök terén is egy cseppet illegitim Tas szobra) és még sorolhatnám, de azért ez erősen helyesbítésre szorulna. Sajnos ilyen az a történelem oktatás, ami olyan forrásokra támaszkodik, mint Anonymus Gestái. Laza 300 év távlatából megírta a frankót, csak éppen az az alapvető probléma, hogy a fennmaradt többi jóval korábbi magyar írásos emlék teljesen másról ír, ugyanúgy mint a külföldi források. Azért valahol mázli, hogy nem Illyés Gyula Magyar népmesék könyve alapján oktatják a történelmet, pedig azoknak is a hitelessége is vetekszik erőteljesen Anonymus Gestáival. 

    tas_migren.jpg

    Van egy másik hasonlóan hiteltelen forrás még, amiről gyakran olvashatnak a blog követői, a Gesta Csokidudáum. Ezen forrás szerint tényleg volt Árpád táborában egy Tas nevezetű figura. Méghozzá Tas Lee, egy hun felmenőkkel rendelkező részeges karatemester és egyben stratégiai géniusz, akit Árpád azért szerződtetett, hogy a hun legendák megismerje és kitanulja belőlük a világhódítást legalább annyira, hogy egy Honfoglalásra teljen belőle valahogy. Pechünkre Tas Lee részegesebb volt, mint géniusz és emiatt csak a Kárpát-medencét sikerült kisajátítani. Lett volna elég sok másik opció is nyugatabbra, ami jóval kecsegtetőbb lehetett volna hosszú távon, de nekünk ez kellett. Olyan frenetikus húzás volt, minthogy Mózes az egyetlen olyan helyre vezette a zsidókat a komplett Közel-Keleten, ahol nincs olaj. Ilyen az amikor totál készen olyan képet kapsz, hogy Istennel cseverészel, aztán csodálkozol, hogy belenyúlsz a tutiba. Legalább akkora trip, mint egy Turult követni több száz évig. Viszont volt egy másik hozadéka is Tas Lee jelenlétének Árpád udvarában.

    tas_lee.jpg

    Kitanította a kalandozó magyarokat egy nagyon veszélyes trükkre, amit később Lehel is bevetett. Nem hűtőszekrény gyártó vállalatra gondolok itt, hanem Lélre (más néven Lehel), aki a kalandozó magyarok egyik vezére volt és 955-ben vesztette életét az augsburgi csata utáni fogságába. Szóval Tas Lee kitanította a kürttel pofán verős figurát a kalandozó magyaroknak, akik rendszeresen alkalmazták ezt a harcművészeti technikát a későbbiekben és elnevezték taslinak, egyenesen a mesterük után. A leghíresebb eset ugye pont Lehellel esett meg, aki kürtjével egy akkor taslit levert Konrad hercegnek, hogy az helyben belehalt az ütésbe. Anonymus itt is hozza azért a formáját, mert Konradot német-római császárként tünteti fel, pedig szerencsétlen áldozat csak egy nagyherceg volt, aki a szövetséges hadakat vezette a magyarok ellen. Ebben az időben nem volt német-római császár éppen. 924-től 962-ig nem töltötte be senki ezt a pozíciót, csak Anonymus agyában. Most hogy belegondolok a Lehel hűtő is egy nagy tasli, csak akkor kaptad, amikor kihozták a villanyszámlát minden hónapba. 

    tas_lehel.jpg

     

    Ne feledd: Oszd meg! És duhajkodj!


    Ezúton kívánnék boldog névnapot az összes Gerzsonnak és esetleg azon Tasoknak, akik ma ünneplik névnapjuk. 

     

    Szeretném mindenki figyelmét felhívni arra, hogy a blog követhető a facebookon és az instagramon is:

     

    https://www.facebook.com/csokiduda.blogja/

     

    https://www.instagram.com/csokiduda.official/

    És már twitteren is:

    https://twitter.com/csokiduda

    A bejegyzés trackback címe:

    https://csokiduda.blog.hu/api/trackback/id/tr1713689044

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Nincsenek hozzászólások.
  • süti beállítások módosítása