Azt hiszem minden férfitársam nevében mondhatom, hogy vannak pillanatok, amikor nők kedvéért megnézünk olyan filmeket is, amikhez aztán végképp semmi kedvünk. Nah ez egy ilyen film, mondhatni fogyasztása csak nőknek ajánlott. Azért rávettem magam az Oscarok miatt, de...
Ez egy bizarr szerelmi sztori, ahol egy néma lány és egy esőerdei hüllőlény egymásba szeret, fajtalankodnak kicsit, aztán ellebegnek a vízben az örök ragyogásba. Nyilván nem a sarki kocsmában fut össze a két karakter. A Eliza, a csaj egy kormánykomplexumban takarít, ahova lényt hozzák vizsgálgatni. Mindezt a hidegháború kellős közepén, Amerikában. A rossz fiú karakterét az amerikai álmot élő, pozitív gondolkodást mantrázó, ranglétrán felfelé kapaszkodó, néma szexet szerető projektvezető, Strickland. Mellékszerepben még ott van a fekete bőrű nagydumás barátnő, a töketlen férje, a meleg illusztrátor, a kémkedő oroszok. Szóval van benne minden: egy kis ipari kémkedős sztori, orosz-amerikai ellentét, meleg-téma, rasszizmus, macsakfej-letépés. De mind csak nagyon finoman, elég meseszerűen. Gyanús a filmakadémia pont ebben a finomkodásban látta meg azt, ami miatt ez a film bezsebelte a díjakat. Részemről pont ebből a kicsit felületesnek tűnő lebegtetésből volt sok a filmben.
Azért humoros párbeszéd akad a filmben pár. Az elmémbe véstem néhány örök érvényű igazságot, mint a hosszú házasság titka a sok hazugság, vagy a gabonapelyhet maszturbálás ellen találták fel... csak nem működik. Sok benne az abszurd, groteszk poénos jelenet. A rendező szerintem olyan sok dolgot szeretne belezsúfolni a filmbe, hogy a végén már azt sem tudja, pontosan mi is akar lenni a film: love story, horror, kémthriller, musical vagy mese? Talán egy kicsit mindegyik. Egy biztos: a film hangulata és cselekményszála igen sajátos. Abszolút hozza a rendező, Guillermo del Toro korábbi filmjeinek világát. A zene hoz egy bohém, franciás hangulatot.
Agyaltam kicsit a film központi témáján. Arra jutottam, hogy ez a szerelem. A szavak nélküli (Elisa esetében szó szerint!), tiszta fajta. Meg az előítéletek legyőzése. Hogy mindegy, hogy egy nagyra nőtt mocsári béka vagy, molesztált néma árvalány, ex-alkoholista meleg illusztrátor vagy fekete takarítónő az ötvenes évek Amerikájában. Mindenki csak szeretetre vágyik meg egyformák vagyunk. Értékként talán ezeket tudom felhozni. Az hogy a körítés nem az én szám íze szerint van, az megint egy másik kérdés.
Szummázva: ha le akarod nyűgözni a csajodat, egyszer nézhető/élvezhető film, de ha nem bírod a nagy kuszaságot vagy a rendező korábbi munkáit, kerüld messziről. Legalább lett volna benne egy Stop Shopos rendes "fajtalan erotika", amikor a kopasz bőrszerkós fazon elrendezi a csacsiját vagy valami olyan, amitől a férfiaknak is nézhető. Nőknek persze jó kis film, de férfitársaimnak csak hang nélkül vagy erősen illuminált állapotban ajánlanám. Ez nálam két csokidudára volt elég.
