Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Összefüggések, amikre eddig nem gondoltál!

Csokiduda Blogja

  • Géza, a hős vércincér

    2018. május 15. - csokiduda

    Nagyjából 2 hete vettem észre, hogy beköltözött egy cincér a teraszon lévő papucsomba. Mivel védett nem nagyon csesztettem eddig, mivel nem volt szükség a papucsra. Viszont már az első nap nevet adtam neki, Géza névre kereszteltem. Ekkora persze még nem számítottam arra, amit már most kezdek abszolút összerakni. Először csak néhány döglött szúnyog szúrt szemet. Mivel biológiai ismereteim igencsak hiányosak a cincérekre vonatkozóan, gondoltam szúnyoggal táplálkozik Géza. De negyednapra előkerült néhány halott légy is majd egy dongó. Nem tudhatom biztosra, hogy ez a szúnyogirtás következménye vagy Géza fokozódó étvágya, de azóta eltelt 2 hét és a mai nap egy döglött veréb köszönt vissza az üvegajtó mögött. Az egyik ismerősöm szerint, Géza azt szeretné, ha befogadnám, de még egyenlőre nem érzem magam annyira fenyegetettnek, hogy engedjek a nyomásnak. Azért a biztonság kedvéért rágoogleztam, hogy mivel táplálkozik egy cincér és azt a meglepőt olvastam, hogy virágporra, vízzel és élő vagy halott fával. Az én cincérem, Géza, valószínű egy durva mutáción mehetett keresztül és ő lett a történelem első vércincére. 

     geza_az_elso_vercincer.jpg

    Persze lehet a döglött veréb a cincéreknél a maffia által használt levágott lófej megfelelője, de majd kiderül, hogy csak Géza a vércincér (latin neve: hemoglobinus cincerus) egyre növekvő étvágyáról van szó vagy csupán a véletlen műve. De ha 1-2 nap múlva lesz a papucs mellett egy döglött kacsa, majd egy sas és kicsivel később egy hattyú, akkor már gyanút fogok fogni, hogy következőleg egy házisertést várhatok majd a szomszédot holtan.

    A bejegyzés trackback címe:

    https://csokiduda.blog.hu/api/trackback/id/tr2413944928

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Nincsenek hozzászólások.
  • süti beállítások módosítása