Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Összefüggések, amikre eddig nem gondoltál!

Csokiduda Blogja

  • Han Solo - mit rejt rólad az internet?

    2018. május 22. - csokiduda

    A május az igazi fanatikusok körében már-már hivatalos Star Wars hónapnak számít, hiszen számos neves dátum kapcsolódik ehhez az időszakhoz. Ebben a hónapban a Han Solo: Egy Star Wars-történet bemutatója kapcsán még egy ilyennel bővül a lista. A premier a nyakunkon, így úgy vélte szerkesztőségünk, hogy végzünk egy kis gyűjtést az internet sötét bugyraiban és kicsit elemezgetjük a karaktert, mielőtt összebarátkozunk az új generációs verzióval.

    han_solo_felso.jpg

    Kezdjük néhány érdekességgel a filmmel/karakterrel kapcsolatban:

    •  A legelső 1973-as kéziratban Han Solo egy zöld halember volt az Urealliáról, akit Skywalker tábornok legjobb barátjának szántak; a filmek sikere után az eredeti koncepciókat is feldolgozták képregény formában.
    • Maga Stallone is próbálkozott Han Solo szerepére, elmesélése szerint a meghallgatás végére érkezett csak meg és rögtön érezte, hogy nem aratott osztatlan sikert George Lucas és a producerek körében. Erre rögtön reagált is. "Hadd könnyítsem meg a dolgotokat!" - mondta nekik. "Rémesen mutatnék cicanadrágban, sugárpisztollyal a kezemben. Az űrben nem olyan fickók rohangálnak, mint én.".
    • Carry Fisher jóval alacsonyabb volt Fordnál, így a közös jeleneteknél dobozra kellett állnia, hogy ez ne legyen olyan feltűnő
    • Han Solo ikonikus pisztolya, a DL-44-es (ami a német Mauser C96 mintájára készült) árverésre került. A kellékből összesen két példány készült a forgatásra. A fegyvert James L. Schoppe, a film díszlettervezője készítette, a forgatás után pedig neki ajándékozták sok más kellékkel együtt, amiket 35 éven át őrzött magángyűjteményében.
    • Eredetileg a 10 éves Han Solo is szerepelt volna a Sithek bosszújában, mint a Chewbacca által nevelt árva fiú, aki segített volna hőseinknek megtalálni Grievous tábornok rejtekhelyét - a jelenet végül kimaradt, mert így is túl sok volt benne az utalás.

    A keresgélések során sok vizuális gyöngyszemre is bukkantam, nem csak tényekre és meg kellett állapítanom, hogy az internetezők és a marketingesek bámulatosan kreatív lények. Szeretnék néhány csodát Veletek is megosztani. Például Han Solo hibernálása egy nagyon közkedvelt árucikk, nézzétek csak:

    han_solo_choco.jpg

     

    han_solo_fridge.jpg

    han_solo_lego_evolution.jpg

    Vagy említhetnénk Leia és Han Solo szerelemvallós párbeszédét:

    han_solo_i_love_you.jpg

    han_solo_instead_of_rings.jpg

    han_solo_love_t_shirts.jpg

     

    És néhány csak simán vicces kép:

    han_solo_hans.jpg

    han_solo_dangerous.jpg

     

    Végezetül Emilia Clarke nyilatkozta az Ellen Show-ban a Game of Thrones kapcsán, hogy a testvérével a The Simpsons-on nőttek fel és akkor realizálta, hogy mekkora siker is lett a sorozat, amikor kis sárga szereplőként láthatta magát vissza a nyitó képsorokban. Azt hiszem a popkultúrának valóban része ez, akár mérceként is tekinthetünk rá. A Star Wars a maga ikonikus létével nem csak a The Simpsons, hanem a Family Guy alkotóit is megihlette.  

    han_solo_family_guy.jpg

    han_solo_simpsons.png

     

    Reméljük az új rész is hasonlóan sikeres utat jár majd be! Az erő legyen Veletek!

     

    A bejegyzés trackback címe:

    https://csokiduda.blog.hu/api/trackback/id/tr4013990424

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.05.23. 10:10:51

    " A legelső 1973-as kéziratban Han Solo egy zöld halember volt az Urealliáról, akit Skywalker tábornok legjobb barátjának szántak; a filmek sikere után az eredeti koncepciókat is feldolgozták képregény formában."

    ez kell, honnan lehet megszerezni?

    csokiduda 2018.05.23. 12:22:18

    @doggfather: mire gondolsz? az információt hol találtuk vagy képregényt hol tudsz venni? nem egyértelmű a kérdésed. De pl az eredeti képregényből találsz pár képet, ha beírod a google-be, hogy "green han solo" (idézőjel nélkül) és a képekre átváltasz. Még zöldre maszkírozott Harrison Fordot is találsz.

    doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.05.23. 12:36:25

    @csokiduda: honnan tudnám megszerezni, elolvasni.

    közben megvan a címe, és ebayen már keresgélek.

    solar flare 2018.05.23. 12:53:33

    "és akkor realizálta"

    "realizálni" magyarul profitot szoktak.

    Itt a megfelelő fordítás az "akkor jött rá", vagy "akkor fogta fel", vagy "akkor értette meg" valamelyike lett volna...

    csokiduda 2018.05.23. 15:17:06

    @doggfather: csokiduda.blog.hu/2018/05/17/mitol_leszel_igazi_star_wars_rajongo_top
    Ezen a linken találhatsz még egy két érdekes tárgyat, ha az elvakultabb rajongók közé tartozol. :)

    doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.05.24. 10:32:26

    @csokiduda: ha oda tartoznék akkor ezekről már tudnom kellene, nem?
    :P

    csokiduda 2018.05.24. 11:00:35

    @doggfather: Ezek jelentős része még 3-4 hónapja nem volt kapható. Csak azon a nyomvonalon indultam el, hogy már az sem mindennapi, hogy valaki az alap képregények próbálja megvenni. Az átlag rajongók, mint például én is, megelégszünk a filmekkel. Nálad nagyobb lelkesedést feltételeztem, de mea culpa, ha tévedtem. :) Bízom benne, hogy sikerül felhajtanod őket és jól fogsz azon is szórakozni.