A Pulitzer-díj nevét ki ne hallotta volna, aki kicsit is követi a sajtót. Azt már kevesebben tudják, hogy a névadója, Joseph Pulitzer (avagy Pulitzer József), 1847-ben született Makón. A sors fintora, hogy a róla elnevezett díjat, melyet 101 éve ezen a napon adtak át először, csak amerikai állampolgárok kaphatják meg. Ettől eltekintve úgy gondolom, hogy büszkének kell lennünk erre is. Legalább annyira, mint sok egyéb olyan dologra, amit emigrációba vonult vagy kényszerített magyarok hoztak létre vagy az ő munkásságuk, adományaik következtében válhattak valóra.
Pulitzer József egy 8 gyermekes családban született, de 4 testvére már gyermekkorában elhunyt. Ezt a tragédiát fokozta még az apja korai elvesztése is, mely után József úgy döntött, hogy katonai pályára áll. Először az osztrák hadseregnél próbált szerencsét, majd a francia idegenlégióval és az indiai brit hadsereggel is, de gyenge testalkata és rossz látása miatt egyikbe sem tudott bekerülni. Mivel már gyerekként is indulatos volt, egy számtantanárára mért pofon után, megszökött Párizsba. Végül Hamburgban (mivel a katonai pálya tovább vonzotta) önkéntesként jelentkezett az amerikai hadseregbe, az északiak oldalán. Az 1848-49-es események után kivándorló generáció jelentős része is ezt az utat választotta a jobb élet reményében. Az 1. számú önkéntes Lincoln lovasezredbe sorozták be és részt vett négy kisebb összecsapásban is, majd 1865 végén, amikor a polgárháború az északiak győzelmével zárult, leszerelt Virginiában, majd St. Louisban telepedett le. Először csikósként, hajófűtőként és temetőgondnokként állt munkába. 1868-ban újságírásba fogott és a német nyelvű Westliche Post-nál helyezkedett el.
1872-ben indította be üzleti karrierjét, az addig számára munkát biztosító Westliche Post-ot megvásárolta, majd ezt követte a St. Louis Dispatch is 1878-ban. A két lapot összeolvasztotta egy kiadvánnyá, St. Louis Post-Dispatch néven, ami annyira sikeres lett ezek után, hogy a mai napig St. Louis hivatalos napilapja. Természetesen nem csak ettől a fúziótól vált a lap vezetővé, hanem attól, ami Pulitzert egész életére sikeressé tette: a kisemberek bajnoka lett. Akár ennél a lapnál, akár később a tulajdonába kerülő kiadványoknál nem ódzkodott a populista irányvonaltól sem. 1883-ra már olyan tehetőssé vált a lapeladásokból, hogy 346 000 dollárért meg tudta vásárolni a New York Word-öt, ami addig igen komoly veszteséget produkált. (Az előző két lapja 5 700 dollárba került összesen.) Hozzáértését kiválóan tükrözi az, hogy az addig 15 000 példányszámban kiadásra kerülő újságot néhány év alatt az egyik legjelentősebb amerikai lappá fejlesztette fel és 600 000 példányra növelte az eladást. "Egyszemélyes forradalma" (James Wyman Barrett, a Word szerkesztője) az újságírás terén tovább fokozta sikereit. A Word-öt a mai bulvár (sárga-újságírás) irányába kezdte el terelni és emberekről, botrányokról és szenzációkról próbált tudósítani a közemberek irányába. Nyilván ez akkor is - mint a jelen érában is - igen sikeres volt. A sárga-újságírás szűkebb értelemben az 1895 és 1898 közötti példányszámháborút jelenti főként, ami a New York Word és a New York Journal között zajlott. Ez mind az árakat, mind a tartalom minőségét nagyban csökkentette, de nyilván komoly cikkek is maradtak a hasábokon, csak jelentősen kevesebb. Egyre több helyet kaptak a lapokban a bűnügyi cikkek, amik inkább voltak szenzációhajhászok, mint tényfeltárók. Illetve Pulitzer-féle Word-ben többször jelentek meg egyéb műfajok is, mint például képregények. Mivel alapszínük sárga volt, valószínű innen eredt a sárga-újságírás ragadványneve is. Amit viszont ezzel elért - akár a Word, akár a Journal az - az, hogy a példányszámok drasztikus növekedésével, a reklámfelületeik értéke nagyban megugrott.
Ami mellett viszont még nem lehet elmenni az az, hogy Pulitzer a Wordben indított egy sajtókampányt, aminek következtében rengeteg pénz gyűlt össze a New York-i Szabadság-szobor talapzatának építésére. Nevét a mai napig emléktábla őrzi a szobor alján. A kampány emellett újabb 50 000 olvasót generált a Wordnek. Sokan a mai amerikai hírlapírás atyját vagy a független sajtó élharcosát látják benne. Alapelve az volt, hogy “a sajtó legfőbb küldetése nem csupán a hírközlés, hanem a köz szolgálata”. Elvitte a kisembereknek is a lehetőséget, hogy tájékozódjanak és mivel Journallal folytatott harca leverte az újságok árát, ezért el is jutott az általa szerkesztett lap a szegényebb rétegekhez is.
1890-től egészsége drasztikusan romlani kezdett (melynek jelei már a Word megvásárlása idején jelentkeztek) és a rengeteg munka és a személye ellen indított támadások következtében elvesztette látását és komoly depresszió lett rajta úrrá. Emellett érzékennyé vált az erős hangokra, ami miatt gyakori külföldi orvosi kezelésekre is eljárt, de gyógymódot nem sikerült betegségeire találni. A halál 1911-ben érte Charlestonban, de az emléke a róla elnevezett díjnak köszönhetően örökre beíródott a történelemkönyvekbe. Már 1890-ben próbált komolyabb segítséget nyújtani a Columbia Egyetemnek egy újságíró iskola megalapításához, de a bulvár irányvonal miatt rossz hírnévnek örvendett és elutasították. Emiatt csak 1912-ben indult meg az újságíróképzés a Columbián, amikor Pulizter 1911-ben bekövetkező halála után 2 millió dollárt hagyott az egyetemre, amely főiskolai kart hozott létre ebből a pénzből, illetve megalapították a Pulitzer-díjat, amit 1917. június negyedikén adtak át először. A Columbia Egyetem azóta is rendszeresen kiadja a díjat, amely a mai napig a legrangosabb kitüntetés, amit amerikai újságíró csak kaphat.
Ha tetszett az írásunk, van még három aktuális történelmi cikkünk, amiről itt olvashatsz:
Testvérek, akik szárnyakat adtak az emberiségnek
Karpov és Kaszparov: a Szovjetunió és Oroszország küzdelme
