Morajló tenger, pálmafák, korallzátonyok; ezeknek a gondolatára már mindenki fürdőruhában képzeli el magát egy ernyő alatt koktéllal a kezében, ám a Bikini-atoll esetében míg előbbiek megvannak, utóbbi csak hiú ábránd - hála az emberiség egyik legkegyetlenebb kísérletsorozatának. Pont a mai napon 72 évvel ezelőtt hajtotta végre az amerikai hadsereg a Baker fedőnevű kísérleti atomrobbantást a Bikini-atollnál. Ez volt a világ első, víz alatt felrobbantott nukleáris fegyvere. Ennek történetéről és későbbi következményeiről olvashatsz itt most kicsit bővebben.
A Bikini-atoll a Marshall-szigetekhez tartozik, a Csendes-óceánon található. Összesen 23 szigetből áll, melyek mintegy 594 km²-nyi lagúnát ölelnek körbe, a szárazföld összterülete nagyjából 8,8 km². Ennek legnagyobb szigete a 4 kilométer hosszú Bikini sziget, ahol 1946 és 1958 között 23 nukleáris töltetet robbantottak fel a Crossroads hadművelet keretein belül (ez egy olyan katonai tudományos kísérletsorozat volt, melynek célja az atombombák hatásának tanulmányozása volt a haditengerészeti hajókra).
Csak hogy történelmileg kicsit jobban el tudjuk helyezni magunkat: a második világháború éppen csak lezárult, a szovjet-amerikai szembenállás és az új világrend pedig éppen csak kialakulóban volt. A hidegháborús fegyverkezési verseny roham léptekben indult meg a Hirosimában és Nagaszakiban történtek után. Mivel a tengeri hadviselés fontos színtérré vált a harcok során, logikus lépésnek tűnt az atombombák ilyen környezetben történő tesztelése. Központi kérdés volt, hogy hajóflottákat ugyanúgy pusztítja-e el a bomba, mint ahogy városokat tett földdel egyenlővé. Miután a japánokat elűzték a Marshall-szigetekről 1944-ben és ezek az amerikai haditengerészet fennhatósága alá kerültek, tökéletes helyszínnek tűnt a tesztelésre.
A Bikini szigetet ennek megfelelően 1946-ban elkezdték kiüríteni. Mivel az a robbantásokat megelőzően lakott terület volt, így az amerikai hadsereg megkérte az ott élő 167 őslakost a békére hivatkozva, hogy ideiglenesen hagyják el otthonukat. A kitelepítés során a lakosokat a Kili-szigetre 800 km-re délkeletre szállították. Ezt követően egy egész tengeri armada özönlötte el a helyszínt: 242 hajó, 156 repülőgép, 25.000 db nukleáris felszerelés, valamint több mint 5000 élő állat, hogy legyen mivel tesztelni a radioaktív berendezéseket. Az amerikai hadsereg tagjai és hozzátartozói is ezrével jöttek a szigetre elvégezni a munkát.
Az első kísérleti robbantást 1946 július 1-én végezték, ám ez nem hozta az elvárt eredményeket. Ez nem víz alatti volt, hanem csak úgy mint Japánban, itt is a levegőben a célpont felett hajtották végre a detonációt. A robbanás során 5 hajó süllyedt el és nagyjából két tucat megsérült, de a pusztítás messze nem volt olyan elsöprő, mint várták. A hajókon levő kísérleti állatoknak (egerek, malacok, kecskék és patkányok) csak a tizede pusztult el azonnal, illetve a sugárzás következtében további 15%, de a nagy részük túlélte. Mondhatni ezek az eredmények csalódást okoztak.
1946. július 25-én végezték el az első víz alatti robbantást. A bombát 27 méteres mélységben aktiválták a USS LSM-60 hadihajó alatt. A robbantás körzetében több tucat hajó és tengeralattjáró várta a "sorsát", olyan óriási 200-250 méteres hajók, mint a 27 ezer tonnás USS Arkansas hadihajó, a 32 ezer tonnás Nagato, és a 37 ezer tonnás USS Saratoga repülőhordozó. A robbanástól számított 760 méteres körzetben minden hajó elsüllyedt, és egy közel 2,5 kilométeres körzetben minden hajó súlyos sérüléseket szenvedett. A teszt során felhasznált mind a 95 hajó radioaktív szennyezést kapott. A víz, mint közeg elnyelte a hang és fényhatást, így maga a robbantás a körülményekhez képest csendesen zajlott. A nukleáris láncreakció által fújt, forró gázból álló buborék nagyjából 4 milliszekundum alatt érte el a felszínt, és a tengerfeneket egyszerre. A tenger mélyén egy majd 600 méter átmérőjű krátert hagyott maga után, míg a felszínen egy 1.800 méter magas gejzírben tört ki, nagyjából kétmillió tonna vizet és homokot kilőve ezzel a levegőbe. Az USS LSM-60 egyetlen darabját sem találták meg utólag. A robbantás egy lökéshullámot indított el a víz alatt és felett egyaránt, ami egy cunamit eredményezett, 30 méteres hullámokkal. Ennek vonzáskörzetében az összes hajó és tengeralattjáró elsüllyedt, vagy súlyos sérüléseket szenvedett. A kísérleti állatként használt malacok mind meghaltak, csupán patkány élte csak túl a csapást.
Már ez önmagában is igen súlyos, ám ezt csak tetézték azok az eredmények, amiket a robbantás után épen maradt hajók vizsgálatakor kaptak. A radioaktív vízpermet a halálos sugárdózis 20-szorosával borította be a környéket. Próbálták megtisztítani a szennyezett hajókat, nem túl sok sikerrel. A nagyjából épségben maradt 36 hadihajót a közeli Kwajalein atollhoz vontatták és elsüllyesztették.
A Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség 1997-ben úgy ítélte, hogy a sziget elég biztonságos ahhoz, hogy sétáljunk rajta. Bár a sugárzás még mindig magas, a mért értékek már nem veszélyesek az egészségre. Az atoll tehát több hónapos tartózkodással is biztonságosan látogatható, sokan keresik fel búvárkodás céljából - mind az itteni tengeri élővilág, mind az elsüllyedt hadihajók kedvelt desztinációk. A Bikini-atollt a mai napig lakhatatlannak tartják, mivel az itt termelt ételek szennyezettek és hosszútávú fogyasztásuk igen veszélyes. 1968-ban az USA ugyan átmenetileg lakhatóvá nyilvánította a szigetet és megkezdték a lakosok visszatelepítését, ám amikor 1978-ban a mérések nagyon rossz értékeket mutatta, a szigetet újra kitelepítették. Az őslakosok perbe fogták az Államokat, a per után 150 millió dolláros kártérítést kaptak. Hát ez az elveszett paradicsom esete a víz alatti bombával röviden.
