Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Összefüggések, amikre eddig nem gondoltál!

Csokiduda Blogja

  • Robin Williams - egy komikus portréja

    Vendégírás a Kultúregyszarvútól

    2018. július 21. - csokiduda

    Ma lenne 67 éves az egész világon sokak által ismert és szeretett amerikai komikus, színész, rendező, producer. Talán ez az oka annak is, hogy a az HBO úgy döntött, hogy ezen a héten mutatja be a színész életéről szóló dokumentumfilmet 'Robin Williams - egy komikus portréja' címmel. Ebből az alkalomból egy rövid életrajzi áttekintéssel és a film rövid véleményezésével készültünk Nektek!

    robin_williams_borito_csokiduda.jpeg

    Williams 1951. július 21-én született Chicagóban. Édesanyja, Laura McLaurin egykori modell és édesapja, Robert Fitzgerald Williams a Ford Motor egyik vezető munkatársa volt. A michigani Bloomfield Hillsben töltötte gyerekkorát, ahol a Detroit Country Day School diákja volt, ami egy fiúiskola volt, az az elit egyenruhás fajta. Egyedüli gyerekként nőtt fel, így sokszor kellett önmagát szórakoztatnia. Amikor apja elvesztette munkáját, a család Kaliforniába költözött, ami az eddigiekhez képest egy merőben új élmény volt. Koedukált iskolák, ahol a gyerekeket bátorították az önkifejezésre. Mire leérettségizett, ő volt az egyik legnépszerűbb tanuló a gimnáziumban, egyúttal a legsikeresebb jövő előtt állónak választották.

    robin_williams_gyerekkor_csokiduda.jpeg

    A gimnázium után elkezdett politológiát tanulni, ám mivel nem járt be az óráira, otthagyta azt és elkezdett Marinban a főiskolán színészetet tanulni.. 1973-ban egyike volt annak a két diáknak, akik bejutottak a Juilliard School haladó programjába. Iskola alatt és után is többször fellépett egyedülálló improvizációs humorával stand-up klubokban, ahol felfigyeltek a tehetségére. Első komolyabb televíziós szerepe az 'Egy úr az űrből" (Mork and Mindy) című sorozatban volt, ami 1978-tól 1982-ig ment adásban. Ebben az évben vette el első feleségét, Valerie Velardit is, akitől 1983-ban született egy fia, Zachary Pym. Az ő útjaik aztán 1988-ban váltak el egymástól. 1989-ben rögtön el is vette második feleségét Marsha Garcest, fia egykori dadusát, aki ekkor már Williams gyermekét várta. Összesen két gyermekük született, Zelda Rae és Cody Alan. Marsha 2008 márciusában adta be a válókeresetet.

    robin_williams_fiatalkori_csokiduda.jpeg

    A hetvenes években a hirtelen jött sikerrel együtt jött a kokainfüggőség is. Barátaival rendszeresen vettek magukhoz efféle szereket, ám amikor egyik legjobb barátja John Belushi túladagolta magát, úgy döntött, hogy végleg felhagy ezzel az életformával, hiszen szeretné látni fiát felnőni. Egészen 2006-ig tiszta volt, mikor is alkoholproblémái miatt bevonult egy newbergi rehabilitációs központba. 2009 márciusában szívproblémákkal kórházba került, majd a Cleveland Klinikán sikeresen megműtötték. Harmadik feleségét, Susan Schneider grafikust 2011-ben vette el.

    robin_williams_popeye_csokiduda.jpeg

    Első szélesvászú mozifilmje a Popeye című film volt, ami 1980-ban került a mozikba, de az áttörő sikert, a Jó reggelt, Vietnam!-ban játszott lemezlovas szerepe hozta meg.Ekkor jelölték először Oscar-díjra. Utána a 80-as, 90-es évek filmek szempontjából igen termékeny időszak volt, csak úgy ontotta magából a sikerfilmeket: a Holt költők társasága, az Ébredések, a A halászkirály legendája, 1993-ban a Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van, majd 1997-ben a Good Will Hunting. Utóbbiért meg is kapta a legjobb mellékszereplőnek járó Oscart. Utána nem volt túl sok filmszerepe, azok körül is keveset díjaztak kritikusai. Ilyen volt a 2009-ben megjelent Sötétkamra.

    robin_williams_goodwill_csokiduda.jpeg

    Korai stádiumban lévő Parkinson-kórral diagnosztizálták, illetve szelleme is rohamosan épült le Lewy-testes demencia miatt. Enyhe depresszióval is kezelték, míg végül 2014. augusztus 11-én személyi asszisztense egy övre felakasztva találta otthona egyik hálószobájában. 

    robin_williams_vigyor_csokiduda.jpeg

    Maga a portré film szerintem nagyon belsőségesre sikerült. Eleve a cím a "Come inside my mind" az egyik stand-up műsorára utal vissza, amiben humorosan magyarázta hogyan is működik egy komikus elméje és mivel a filmben rengeteg interjújából van részlet, javarészt ő az, aki kommentálja, saját szavaival meséli el a történeteket. Barátok is felszólnak illetve rengeteg a privát családi fotó és videó. Szerintem a rendezőnő nagy szeretettel bánt mind a színésszel, mind a filmmel és tényleg sikerült közel hoznia őt hozzánk, nézőkhöz. Az a fajta szeretet és őszinteség, ahogy a barátai és legnagyobb fia mesélt róla, számomra igazán megható volt. A dokumentumfilm után sokkal jobban meg tudtam érteni mi miért és hogyan zajlott a fejében. Aki kedveli Robin Williamst, mint színészt és kíváncsi rá, mint emberre, szerintem érdemes megnéznie. Én csak ajánlani tudom!

    Megszállottak viadala - és tényleg!

    Vendégírás a Kultúregyszarvútól

    Ma már az ember úgy válogathat a sorozatok között, mint a gyorsétterem étlapjáról. A nagy kedvencek mellett lehet véletlenül is kifejezetten finom darabokra bukkanni, így találkoztam a Megszállottak viadalával is. Először csak a borítókép keltette fel a figyelmem, hiszen a Grace klinika egyik szereplője, Sandra Oh (akinek mellesleg ma van a születésnapja, ezúttal is isten éltesse!) nézett vissza rám, ami ígéretes kiindulási alapnak tűnt. A sorozat nem is okozott csalódást, itt a kritika hozzá.

    killing_eve_borito_csokiduda.jpeg

    A sztori dióhéjban: adott két nő, Villanelle egy elegáns, tehetséges pszichopata bérgyilkos és Eve, az MI6 unalmas biztonsági szolgálati munkatársa, aki a sorozatgyilkosok megszállottja. Az ő macska-egér harcuk a történet alapja, elég a szövevényes a történet, jobban nem mennék a részletekbe, hanem egyből a közepébe csapva elmondom inkább, hogy mi a jó ebben a sorozatban. Először is a magyar cím. Bár szeretem a magyar kreativitást a szinkronban és a címek (félre)fordításában, sajna általában az eredeti jobb és kifejezőbb. Ebben az esetben viszont úgy gondolom, hogy a Megszállottak viadal sokkal hűebben visszaadja a történetet. Az eredeti Killing Eve eléggé egyoldalúan hat, pedig mindkét nő megszállott és küzd egymással, szóval ezért most egy csillagos ötös jár szerintem.

    killing_eve_huto_csokiduda.jpeg

    Aztán nézzük a karaktereket és a szereplőket. A sorozat meglepetés-sztárja számomra Kim Bodnia volt (a Bron, Broen - A híd című sorozat első két évadának egyik főszereplője, kritikát itt olvashatsz róla). Ő alakítja Villanelle maffia-tündér-keresztapját, ő az összekötő a megbízásokhoz és egészen különleges a kapcsolata a fiatal lánnyal. Később derülnek ki még róla érdekes dolgok, kulcsfigura, érdemes rá figyelni. Aztán ott van Jodie Comer, aki magát a fiatal bérgyilkosnőt alakítja - szerintem zseniálisan. Az ő karaktere elég összetett - egyszerre törékeny és akaratos kislány, aki megszállottan vágyik az intimitásra és szeretetre, másrészről pedig egy pszichopata, aki hidegvérrel a legkülönfélébb módokon öli meg áldozatait. Szerintem tökéletes választás volt a szerepre. Ha könyvben olvastam volna (amire akár még van is lehetőségem, hiszen Luke Jennings regénysorozatából készült), jómagam is valami hasonlót képzeltem volna el. Ehhez jön még Sandra Oh, aki Eve-t alakítja. Irodai dolgozó, aki mindig a nagy kémekkel akart "játszani" és kivételesek az elemező képességei és a megérzései, de azértmégis egy átlagember - minden esetlenségével. Az ő összjátékuk szerintem szuper, pláne ha hozzáadjuk azt a kis adalékot a történetből, hogy a két nő fizikailag vonzódik egymáshoz, ettől lesz egy másfajta izgalom is a történetben.

    killing_eve_kim_bodnia_csokiduda.jpeg

    Végül maga a történet. Alapból is bírom a kémes, bérgyilkosos sztorikat, szóval engem megtalált. Kicsit lassan indul be az eleje, amíg a karaktereket vezetik fel, de aztán a  végén csak győzze követni az ember, hogy akkor most ki kivel van éppen. El lehetett volna vinni egy nagyon amerikaias, akciósorozatos irányba a sztorit - de hála az égnek, inkább a kicsit szürrealisztikus európai vonalat követték az alkotók. Jó a ritmusa a történéseknek, a zenék is tetszenek, amik fokozzák az élményt.

    killing_eve_gyilkos_csokiduda.jpeg

    Összegezve: szerintem zseniálisan sikerült sorozat, már az egész első évad elérhető. Nem csak pörgős és izgalmas, de helyenként kimondottan vicces is (ha megnézitek: Kim Bodnia kislánya a legnagyobb arc!). Nem egy amerikai krimi/thriller - szóval, ha azt bírod, akkor nem neked való -, de kifejezetten jó nézni! Csillagos ötös!

    csoki_5per5_4.jpg

    Samuel Colt - aki miatt szólhat a hatlövetű

    Megvan az a westernfilm jelenet, amikor a jó és a rossz egymással szemközt áll, épp megy le a nap, kihalt az utca és mindkét férfi hirtelen mozdulattal a pisztolytáskájához kap? Szerintem mindenki bólogat erre a kérdésre, hisz ma már nincs olyan kisfiú, akinek ne lenne egy ilyen forgó táras kis csodája. És hogy ezt kinek köszönhetjük? Samuel Coltnak, aki ma ünnepelné 204. születésnapját. Ennek tiszteletére beszéljünk kicsit róla, hogy ki is volt ő és milyen találmányok fűződnek még a nevéhez a világ egyik leghíresebb kézifegyverén kívül.

    colt_borito_csokiduda.jpg

    1814-ben született a connecticuti Hartfordban. Az apja, Christopher egy farmer és az anyja Sarah itt éltek együtt. A kisfiú gyerekkora nem volt tragédiáktól mented. Az első ilyen csapás 6 éves korában érte, édesanyja meghalt. Aztán apja újranősült, és lett hat testvére - három lány és három fiú. Ebből már fiatal korában meghalt mind a három lány és egy fiú - betegség és öngyilkosságok sora. Talán ezek is okot adtak, arra, hogy 11 évesen tanoncként elszegődjön Glastonbury-be egy farmra. A farm tulaja számos enciklopédiát tartott a házban, amit a kis Samuel előszeretettel olvasgatott. Tetszettek neki a puskaporról szóló szócikkek, illetve tetszett neki a gondolat, hogy sok ember olyan dolgokat talált már fel, amiket mások korábban lehetetlennek hittek. Ekkor kezdte foglalkozni egy olyan kézifegyver gondolata, amivel újratöltés nélkül akár 5-6 lövést is le lehet adni, a "lehetetlen pisztoly" ötlete.  15 évesen elkezdett dolgozni apja textilgyárában és elkezdett iskolába is járni, ám rossz magaviselete és pirotechnikai csínyei miatta apja úgy vélte, hogy jobb ha a fiú tengerre száll és kitanulja a hajózás mesterségét.

    colt_fegyver_csokiduda_1.jpg

    A legendárium szerint pont ekkor, a hajó fedélzetén született meg a forgótár gondolata, ahogy a fiú a kormánykereket nézte. Még ezen az úton elkészítette fegyverének első prototípusát fából, majd amint visszatért az Államokba 1832-ben, apjával készítettek fémből két másik prototípust, de ezek nem működtek megfelelően. Apja nem volt hajlandó több pénzt áldozni a projektre, így Samuelnek kellett előteremteni a fejlesztésekre a kellő összeget. Többek között vásárokon és városi mulatságokon árult, méghozzá nevetőgázt, mint "az ünnepelt Dr. Colt New Yorkból". Abból amit összegyűjtött elkészítette a revolver működő prototípusát, amit aztán 1835-ben Angliában és Franciaországban, majd 1836-ban Amerikában szabadalmaztatta. Alapított egy vállalatot, ám az a kevés megrendelés tükrében hamar csődbe is ment. Alig száz darabot sikerült eladnia – a fegyver ekkor még túl súlyos volt és könnyen meghibásodott, így veszélyt jelentett használójára.

    colt_gyar_csokiduda.jpg

    Az ezt követő időszakban Samuel Morséval, a távíró feltalálójával kezdett közös munkába. Colt a fegyveren kívül más találmányokkal is előállt az évek során, az ő nevéhez fűződik a víz alatt használható távíróvezeték, illetve a víz alatt használható robbanószerkezet alapelve is. Morse biztatta őt, hogy értékesítsék az előbbit, ami nagy népszerűségnek örvendett a távírók elterjedésével párhuzamosan. Colt fejében született meg először egy transzatlanti távírókábel megvalósításának gondolata. 

    colt_dobozos_csokiduda.jpg

    A feltalálónak az utolsó esélyt az 1846-os Mexikóban kitört háború jelentette, ahol az indiánok ellen Texasban már hatásosnak bizonyult fegyver legújabb verziójából 1000 darabot rendelt az amerikai hadsereg. Mivel ekkor Coltnak épp nem volt gyára, így a gyapotmagtalanító gépet feltaláló Eli Whitney fiával beszélte meg, hogy annak az egyik telepét alakítják át. Ez az üzlet végre elindította őt a gazdagság és a hírnév felé vezető úton, a forgótáras revolverek végre szélesebb körben is el tudtak terjedni. 1855-ben szülővárosában, Hartfordban felépítette a világ akkor legmodernebb gépekkel felszerelt, magánkézben lévő fegyvergyárát. Rövid idő alatt napi 150 jó minőségű és remekül működő fegyvert állítottak elő, elsőként a Colt-gyárból kerültek ki szabványos és sorozatban gyártható alkatrészek. 

    colt_arany_csokiduda.jpg

    A vállalkozó nem csak az amerikai hadseregtől, hanem Európából is számos nagy megrendelést kapott.  Több uralkodónak (I. Miklós, II. Sándor orosz cárok, VII. Frigyes dán király) számára készített a gyár díszberakásos fegyvereket. Colt tehetséges cégvezetőnek is bizonyult, az 1860-as évekre kiépítette az egész világot behálózó értékesítési hálózatát. Az ő neve lett az egyik legismertebb márkanév. 1862. január 10-én, 47 évesen halt meg, gyáraiban rövid élete során majd 400 ezer fegyver készült, ő pedig körülbelül 350 millió dollárt halmozott még fel életében és hagyott örököseire, feleségére és sógorára, Richard Jarvisre. Érdekesség a fegyverrel kapcsolatban, hogy a legsikeresebb Colt-modellt, a Békecsinálóként ismert, majd minden westernfilmben feltűnő 45-ös kaliberű revolvert, csak a feltaláló halála után jóval később, 1873-ban kezdték el gyártani. Ez volt az a fegyver, amellyel aztán „meghódították a Nyugatot”. 

    Forrás:
    https://nimrodderringer.hu/samuel-colt/
    http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1814_julius_19_samuel_colt_szuletese/
    https://en.wikipedia.org/wiki/Samuel_Colt
    https://mno.hu/eletmod/200-eve-szuletett-samuel-colt-1237844

    Vin Diesel öt arca, amit eddig nem ismertél!

    A színész idén töltötte be 51. életévét, de szerintem az az érzése az embernek, hogy alkut kötött az ördöggel, mert látszani, nem látszik rajta a kor. Július 18-i születésnapja remek alkalom arra, hogy kicsit megemlékezzünk életéről és munkásságáról A New York-i születésű színész, producer és forgatókönyvíróról a legtöbb embernek szerintem a Halálosabb iramban jut eszébe, de Vin nem csak ezt a karaktert tudja eljátszani a vásznon - ennél azért színesebb az a paletta. Ne tévesszen meg senkit a marcona külső, egy igen olvasott és intelligens ember bújik meg mögötte. Íme néhány filmbéli alak, akinek már a bőrébe bújt - méghozzá nagy sikerrel!

    vin_diesel_borito_csokiduda.jpg

    Vin Diesel, mint Adrian Caparzo közlegény
    (Ryan közlegény megmentése, 1998)

    Ez a szerep volt az első nagy áttörés a karrierjében. Addig is aktívan tevékenykedett, de ez volt az első nagy Hollywood-i produkció, amiben részt vett. Spielberg külön a kedvéért írta bele a karaktert a történetbe - bár a szerep nem volt nagy és a vásznon sem töltött sok időt, mégis fordulópontnak számít. Itt megmutathatta a világnak a drámai oldalát. A film további kapukat nyitott meg előtte -  többek között jellegzetesen mély hangjának köszönhetően (15 évesen elszakadt az egyik hangszála) ő narrálhatta a Szuperhaver című rajzfilmet, amit Brad Bird rendezett. Bár ez az animációs film hazánkban kevésbé ismert, szerintem egy nagyon jól sikerült alkotás, szóval érdemes megnézni - Vin Diesel eredeti hangjával!

    vin_diesel_ryan_kozlegeny_csokiduda.jpg

    Vin Diesel, mint Richard B. Riddick
    (Pitch Black - 22 évente sötétség, 2000)

    Bár a gyártó a filmhez egy ismertebb színészt szeretett volna erre a szerepre szerződtetni, a producer és a rendező ragaszkodott a színészhez - mindannyiunk nagy örömére. Nagyon leegyszerűsítve egy szökött fegyencet és gyilkost alakít ebben a lebilincselő sci-fiben, akiben azért lakozik jóság is. Kicsit kimért, okos karakter. Ebben a filmben a szereplők egy idegen bolygón szörnyek ellen küzdenek, mégsem a látvány és képi világ kerül csak a középpontba, hanem a karakterek fejlődése is. Az első film sikere után a színész még párszor a karakter bőrébe bújhatott, mindemellett videojáték is készült belőle.

    vin_diesel_riddick_csokiduda.jpg

    Vin Diesel, mint Chris Varick
    (Brókerarcok, 2000)

    Igaz ebben a filmben mellékszereplőként egy igen beszédes, jószívű brókert alakít csak, mégis érdekes pontja ez pályájának.   Egy öltönyös, ambiciózus férfit alakít, akit a pénzszerzés motivál, ám a filmben végül jó útra tér. Ez egy kitörési lehetőség volt az eddigi akcióval teli filmekhez képest. A színész állítása szerint karakteréhez nagyban merített ihletett abból az időszakból, mikor kidobóként dolgozott menő bárok előtt, illetve mikor telefonos ügynökként tevékenykedett. Sok hasonló kaliberű embert láthatott ebben az időszakban, mert szerintem a játéka mellékszálhoz képest kiemelkedően jó.

    vin_diesel_brokerarcok_csokiduda.jpg

    Vin Diesel, mint Jack DiNorscio
    (Védd magad!, 2006)

    Szívből sajnálom, hogy ez a film nálunk nem került mozikba és a televízióban is csak igen ritkán láthatjuk ezt a filmet - és nem csak azért mert itt Vin Dieselnek van haja(!). Szerintem kifejezetten humoros és érdekes igaz történet alapján készült maffiás film. A történetben egy hosszan elhúzódó maffia pert követhetünk végig, ahol a vádlott Jack DiNorscio saját magát védi - igen egyedi stílusban.Szerintem sikerült elkapnia a karakter lényegét, szóval akinél eddig kimaradt ez a mű, pótolja! Ígérem, megéri.

    vin_diesel_vedd_magad_csokiduda.jpg

    Vin Diesel, mint Shane Wollfe
    (Gorilla bácsi, 2005)

    Ebben az esetben nem egy komoly, drámai filmről beszélünk, ahol az ember megcsillogtathatja minden színészi képességét, mégis felkerült ebbe a válogatásba, hiszen Vin Diesel itt megmutathatta, hogy egy családi vígjátékban is helyt tud állni. Bár szerepe szerint egy kommandóst játszik - így az akció mégis csak jelen van - ezúttal most 5 gyerek gondozásával kell megküzdenie az ő védelmük érdekében. Ez több helyzetkomikumra ad okot, amit szerintem Vin tökéletesen megold könnyeden és viccesen.

    vin_diesel_gorilla_ba_csokiduda.jpg

    A listánál olyan szerepeit válogattuk össze, amik talán kevésbé ismertek és eltérnek azoktól a karakterektől, akikkel szinte összefonódott az arca - ezért nem szerepel itt Xander Cage (xXx) vagy Dominic Torretto (Halálos iramban).

    Reméljük tetszett a bejegyzés! Ha így van, kövess minket facebookon is, hogy láthasd folyamatosan megújuló tartalmainkat!

    https://www.facebook.com/csokiduda.blogja/

    Disneyland, az álmok otthona

    Vendégírás a Kultúregyszarvútól

    Mivel a '90-es évek elején láttam meg a napvilágot, így talán az sem meglepő, hogy a mesék és azon belül is Disney csodálatos világa a gyerekkori élményeim szerves részévé vált. Mickey egér, Donald kacsa, Dumbo, Bambi és a hercegnőkről már ne is beszéljünk - ez a csodálat a mai napig tart és kislány korom óta nagy álmom, hogy eljuthassak Disneylandbe. Bár erre régóta Párizsban is van lehetőség, az igazi mégis csak az eredeti és legelső Disneyland lenne, ami 1955-ben július 17-én nyitotta meg kapuit a közönség számára Los Angeles mellett. Az évforduló alkalmából itt a világ leghíresebb vidámparkjának története és egy pár érdekesség hozzá.

    disneyland_borito_csokiduda.jpg

    Kezdjük a park történetével! Walt Disney fejében már a II. világháború előtt megfogalmazódott egy olyan vidámpark ötlete, ahol felnőttek és gyerekeik egyszerre kapcsolódhatnak ki, de az akkori gazdasági és háborús helyzet nem tette lehetővé ennek a megvalósítását. Az akkori eredeti terv még az volt, hogy a burbanki filmstúdió mellett épül a létesítmény 8 hektáron, ám az örök álmodozó elképzelései akkorára nőttek a "kényszerszünet" alatt, hogy ez már nem volt elég. A tökéletes helyszín megtalálása kulcsfontosságú volt, hiszen kellett a hely a vízeséseknek, tündérmese palotáknak, hegyeknek, űrrakétáknak, hatalmas teáscsészéknek - mindennek, amikre szükség volt, hogy a varázslat földje létrejöhessen.Végül a Los Angeles melletti Anaheimre esett a választás, ahol 160 hektárnyi földet vettek meg a Santa Ana felé tartó autóút mellett, ahol 1954 nyarán megkezdődhettek az építési munkálatok.

    disneyland_planning_csokiduda.jpg

    Több hektárnyi narancsfát irtottak ki és összesen 15 házat mozgattak odébb, hogy az álom megvalósulhasson. Az eredeti költségek 8 millió dollárról 17 millióra emelkedtek, így a finanszírozáshoz újabb támogatók kellettek. Walt Disney végül az ABC televíziós csatornával egyezett meg, ahol az alku értelmében az utolsó hónapokban rendszeres műsorral jelentkezett a parkról - azt ezzel közelebb hozva a leendő közönséghez. A végén már egy ország izgult, hogy elkészüljön a csoda. A megtervezés folyamatában a rajzfilmstúdió grafikusa segítettek. Az alapkoncepció öt különböző világ létrehozása volt a parkon belül: a századfordulós kisvárost idéző főutca, mely az idősebbeknek nosztalgia, a fiataloknak időutazás nagyapáik világába; Kalandország, ami az egzotikus dzsungelekbe kalauzolja a látogatót; Fantáziaország, amit Peter Pan és társai ihlettek; Határvidék, ami a régi vadnyugatot eleveníti fel és Jövőország, amit a technikai újdonságoknak szánt. Maguk a munkálatok nem mentek simán, talajszerkezeti problémák miatt a folyók alját újra kellett kezdeni, de az utolsó pillanatra a megnyitó napjára minden a helyére került.

    disneyland_pier_csokiduda.jpg

    A megnyitót közvetítette az ABC, így majd 90 millió tévénéző követhette nyomon az eseményeket. Az ünnepség vasárnap volt és a tényleges kapunyitás  hétfőre volt ütemezve, de a megjelent tömegre és érdeklődésre való tekintettel beengedték a megjelenteket. Mondhatni Murphy szelleme is megjelent, mert ami elromolhatott, az el is romlott ezen a napon. Megolvadt az aszfalt, nem mentek az ivókutak, nem mentek a látványosságok technikai okokból. Az igencsak döcögős megnyitóhoz képest azonban Disneyland  világ első számú vidámparkjává nőtte ki magát. A nyitás óta már több bővítésen és átalakításon keresztül ment Disneyland, de a legtöbb látványossága változatlanul maradt, így a Főutca végén található Csipkerózsika palota is, ami amúgy egy létező német kastély mintájára született, amit II. Lajos tervezett és építtetett Neuschwachsteinben.

    disneyland_cups_csokiduda.jpg

    És még néhány érdekes tény és adat, amit valószínűleg nem tudtál!

    1.  A kezdeti 18 látványossághoz képest már 51-et élvezhet a közönség.

    2.  Több híres színész is itt kezdte pályafutását - Michelle Pfeiffer Alíz volt Csodaországban, míg Steve Martin mágusként kezdte.

    3. A legnépszerűbb Disneyland-szuvenír a Mickey egér fül, több mint 84 millió darabot adtak el a nyitás óta.

    4.  Walt Disneynek volt egy titkos apartmanja a Főutcán a tűzoltóság felett, ami azóta is neki van fenntartva. Az ablakban pislákoló fény az ő állandó jelenlétét hivatott jelképezni.

    5. Egészen 2000-ig az alkalmazottaknak tilos volt szakállat/bajszot hordani, hajat festetni, piercinget/tetoválást csináltatni.

    6. Az egész park területén egyetlen helyen szolgálnak fel alkoholt, a Disneyland's Clubb 33-ban - ez a hely a VIP vendégek fogadására szolgál.

    7. A Matterhorn szikla belsejében van egy kosárpálya, amit csak a dolgozók használhatnak.

     

    Forrás:
    http://maison.blog.hu/2013/06/23/disney_767
    http://www.justdisney.com/disneyland/history.html
    https://index.hu/belfold/tegnapiujsag/2009/07/17/1955_megnyilik_az_elso_disneyland/
    https://www.rd.com/advice/travel/disneyland-facts/
  • süti beállítások módosítása