Már korábbi posztjaimban is említettem, hogy a filmgyárosok előszeretettel nyúlnak mostanában régebbi alkotásokhoz, hogy folytassák vagy csak simán újraértelmezzék azt - hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. Ezúttal is egy ilyennel készültem nektek kedves Olvasók! Íme az 1988-as azonos címet viselő film újraértelmezése és átültetése a mai korra, méghozzá sorozat formájában. Azt azért be kell vallanom, hogy engem az eredeti film mindeddig elkerült és csak a 10 részes sorozat végignézése után szereztem tudomást a létezéséről, de örömmel jelentem: pótoltam utólag a hiányosságot és ez utólag egészen más kontextusba helyezte az egészet. Hát lássuk a kritikát!
Az eredeti film ismeretének hiányában első nézésre is érezhető volt az az él és kritika, amivel a mai amerikai tinik életének szerettek volna görbe tükröt állítani. A hangsúly részben az amerikai tiniken van, mivel bár nálunk Európában is vannak hasonló gondok (szekálás az iskolában, kiközösítés, meg nem értettség), de ez az amerikai társadalomban hatványozottan van jelen minden ilyen és ennek az erőszakos mivolta ott jobban megmutatkozik. A morbid humor, amivel a sorozat operál, elég fajsúlyos témákat emel ki. Szerintem szórakoztató volt, mégis visszás érzéseim voltak, hogy ez most tényleg jó-e, helyenként nem-e túl erőtlen vagy gagyi. Annyira azért piszkálta a fantáziám, hogy hétről-hétre végignézzem. Amit amúgy most sem gondolok másképp, DE!
Megnéztem az eredeti filmet és vissza pörgettem bizonyos részleteket a sorozatban is és azt kell, hogy mondjam az alkotók nagy odafigyeléssel és szertetettel nyúltak az alaphoz és átgondoltan használták annak részleteit. Le a kalappal, a házi feladat ezen részét csillagos ötösre megcsinálták. Kezdjük alapból a nyitójelenettel: ugyanaz a dallam, mint a filmben, aztán felbukkan az egykori film egyik Heather-je (Shannen Doherty) az ominózus uralkodást jelölő piros hajgumival, mint anyuka, aki aztán öngyilkos lesz. Szerintem ez egy ütős átvezetés a két kor között szimbolikusan és így a sorozat JD-je is alaposabb háttérsztorit kap ezáltal. A részek címei is az eredeti filmből idézetek, ami szerintem szintén egy jó húzás azok szempontjából, akik a nosztalgia érzése miatt néznék. Sok ilyet említhetnék még, de nem akarnám lelőni az összes poént előre. De talán még egy belefér. A filmben a két sztárfocista Kurt és Rem, akik csak simán két bunkó, heteró srác csúfos véget érnek, az ál-öngyilkosságukat arra fogják, hogy ők valójában szeretők voltak és nem bírták tovább. Ennek bizonyítására a tettesek mindenféle kelléket hagynak a helyszínen. A sorozatban erre egy szuper utalás, mikor egy jelenetben a boltban az amúgy meleg Kurt egy szatyornyi dologgal próbálja felvidítani a heteró barátját, a szatyor tartalma pedig megegyezik a helyszínen hagyott dolgokkal. Szerintem zseniális.
Az is tetszik, ahogy változtattak a sztorin, hogy az kifussa a 10 részt, illetve hogy az akkori történet nagyon is mai legyen.Kezdve Heather Chandler majdnem halálával. A karakter abszolút kedvenc, szuper ahogy azt kidolgozták. Az ő kapcsán merülnek fel olyan mai témák, mint az influencer-lét (véleményvezérek az online médiában) vagy a "body positive" szemlélet nem csak jóra használása. A másik főszereplő, Veronica Sawyer is szolgáltat hasonlóan fajsúlyos dolgokat: az elnyomottság, az elvárás, hogy 18 évesen már tökéletesen képben legyél önmagaddal, a szerelem és megértés utáni vágy - bár a sorozatban korántsem annyira ártatlan, mint amennyire azt a film engedi a karakternek. Jason Dean karaktere viszont ezúttal sokkal szerethetőbb/érthetőbb/átérezhetőbb lett a sorozatban, itt már mindenki csak JD-ként emlegeti. Ami szerintem még említésre méltó, az a sorozat intrója. Ez a neonos megoldás klassz ötlet és kicsit mindig aktuális. Passzol a sorozat kettősségéhez.
Összegezve: az eredeti film fényében vannak benne bravúros megoldások, de önmagában nem csillagos ötös alkotás. Morbid, túlzó és humoros - még ha néha kicsit erőtlen is, azért szórakoztató élmény. Én egy négyest adok neki, de csak mert megnéztem az alapot hozzá. Ha az nincs meg, akkor csak egy hármast érdemel.
