Nem a pozitív kritikákat szokhattátok meg tőlem, de ennyi idő kihagyás után, most egy ilyennel előállnék. A Warcraft széria első része még nagyon gyerekkoromba futott. Még floppyn cserélgettük az első részt egymás között. Amikor az újabb részek kijöttek CD-n már az összes ismerősöm azon függött.…
Már a régi orvoslásból ismerhetjük a kamillázás kifejezést, de nyilván itt most nem erről lesz szó. Amikor valaki kissé megrökönyödik, azt hívjuk kamillázásnak. No de fejtsük meg, hogy honnan is ered ez a kifejezés. Amit szájhagyomány útján megtudtam, az egy fehérgyarmati…
Ma egy rendhagyó számmal jelentkezek, mivel 2 napja nem voltam túlságosan tudatomnál és evégett megcsúszott kissé a blog ügylet.
Szóval a mai napon ünnepli névnapját a paradicsomi párunk. Nyilván nem véletlen, na de gondolkodjunk kicsit ne a bibliai szálon, hanem hogy mi történhetett igazából.…
Közérdekű közlemény: még három napig tart a bölöncszépségverseny! Addig próbálom népszerűsíteni még eme ókori sportot.
Szóval, eleai Zénón, ókori filozófus volt az első igazi bölöncpöckölő. Bizonytalan, hogy mennyi művet hagyott ránk, de egyet egész biztos. A…